NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Népszerű volt az NKE standja az Education

Folyamatosan nagy volt az érdeklődés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képzései iránt a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amely idén a kiállítások történetének legnagyobb területén, a HUNGEXPO G. pavilonjában szombatig várta az érdeklődőket.

Bizonyos időszakokban még közlekedni sem volt egyszerű a mintegy 200 kiállító standja között, amelyek közül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemé volt az egyik leglátogatottabb.  A már hagyományosnak mondható rendészeti és katonai képzések és az ezekkel kapcsolatos kiállítási anyag a szokásoknak megfelelően ezúttal is sok érdeklődőt vonzott, de a középiskolásokat a civil képzések is legalább ennyire érdekelték.  Az egyetem standjánál a pályaválasztó fiatalok megismerkedhettek a Hadtudományi és Honvédtisztképző, az Államtudományi és Közigazgatási, a Rendészettudományi, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint a Katasztrófavédelmi Intézet képzéseivel. Február elsejétől újabb karra bővül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem: a bajai Eötvös József Főiskola vízügyi képzéseit átvevő szervezeti egység információs pultja már most sok érdeklődőt vonzott. „Minden évben próbálunk tartalmilag és formailag is új elemeket felvonultatni a kiállításon, és tapasztalataim szerint idén sikerült még inkább vonzóvá tenni a standunkat”- mondta el honlapunk érdeklődésére Dr. Kovács Gábor dandártábornok. Az NKE oktatási rektorhelyettese hozzátette, hogy ebben az évben a nyílt napok és az Educatio kiállításon való részvétel mellett felvételi roadshow keretében is népszerűsítik az intézmény képzéseit. A 18 ország részvételével zajló nemzetközi szakkiállításon az NKE munkatársai az alap-és mesterképzések mellett a felvételi eljárással kapcsolatos, csak az intézményre jellemző speciális tudnivalókról is sok információval szolgáltak az érdeklődőknek, akik a sokszínű továbbképzési és nemzetközi lehetőségekről, az elérhető ösztöndíjakról, valamint a Ludovika Campus projektről is bővebb tájékoztatást kaphattak. A kiállítást a pénteki napon az egyetem, valamint a társintézmények vezetői is felkeresték, így a többi között Patyi András rektor, valamint a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar főnök-helyettese, Orosz Zoltán altábornagy is megtekintette az NKE standját.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a felvételi kampány keretében nyílt napokat szervez a karain. A Hadtudományi és a Honvédtisztképző Kar, valamint az Államtudományi és Közigazgatási Kar múlt héten mutatkozott be. Január 27-én a Rendészettudományi Kar, míg egy napra rá a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar nyitja meg kapuit. Február 2-án pedig a Víztudományi Kar várja az érdeklődőket Baján.

Bővebb információ: felveteli.uni-nke.hu

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: educatio 2017