NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Nyílt napot tartott az NKE Víztudományi Kara

A bajai Eötvös József Főiskola (EJF) által meghirdetett képzésekre jelentkezők szeptembertől már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán tanulnak majd – hangzott el a két intézmény közös nyílt napján, Baján. A rendezvényen az érdeklődők információkat kaphattak a megújuló építőmérnöki és környezetmérnöki alapképzésekről, valamint megtekinthették az intézményben található víztechnológiai oktatóbázist is.

Elsőként az EJF rektora köszöntötte a résztvevőket. Dr. Melicz Zoltán elmondta, hogy a főiskola vízügyi képzéseit átvette az NKE, de azokat idén még az EJF hirdette meg a felvételi tájékoztatóban és a képzések helyszíne Baja marad. A rektor szólt a főiskola történetéről, kiemelve, hogy 1962 óta szerveznek az intézményben vízügyi képzéseket.

Dr. Bíró Tibor, az NKE Víztudományi Kar megbízott dékánja elmondta, hogy akik most jelentkeznek a vízügyi képzésekre, szeptembertől már egyetemi polgárok lesznek. Szerinte fontos, hogy a képzések továbbra is Baján történnek, hiszen nagy hagyománya és megbecsültsége is van az itt folyó szakmai munkának. „Mély szakmai gyökerekkel rendelkeznek szakirányú képzéseink, a vízügyi mérnökök legalább 80 százaléka Baján végzett”- hangsúlyozta a dékán. Bíró Tibor szerint mindehhez kiváló oktatási infrastruktúrával rendelkeznek, például víztechnológiai oktatóbázis és számos mérőtelep is szolgálja a hallgatók tudásának bővítését. A szakember szólt a két vízügyi alapszak (építőmérnöki, környezetmérnöki) sajátosságairól, és hangsúlyozta azok szerepét a modern közigazgatásban.  „Magyarországon ez az első tiszta profilú víztudományi egyetemi kar” – mondta beszédében a dékán, aki szerint a vízgazdálkodás szerepe egyre inkább felértékelődik hazánkban is. Bíró Tibor szerint a kormányzat prioritásként kezeli ezt a területet és várhatóan minden támogatást megad majd a képzések fejlesztéséhez, a vízügyi szakember utánpótlás biztosításához. „Aki biztos életpályát szeretne magának, az jó helyen jár”- szólt a pályaválasztás előtt álló diákokhoz a dékán. 

A felvételi eljárás sajátosságairól Dr. Diószegi Péter tájékoztatta a jelenlévőket. Az NKE Központi Tanulmányi Iroda vezetője elmondta, hogy a hallgatói jogviszony megkezdésének a sikeres felvételi mellett olyan feltételei is vannak, mint a büntetlen előélet és a hallgatói fogadalom letétele. Elhangzott, hogy az NKE-n, a többi állami egyetemtől eltérően a civil hallgatók közszolgálati ösztöndíjas formában tanulhatnak.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes