NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Igyekszünk növelni a létszámot

Az eddigi Vízépítési és Vízgazdálkodási, valamint a Vízellátási és Környezetmérnöki Intézetekből egy Víztudományi Kart hoznak lére. A változásokat felmenő rendszerben vezetik be, így a gyakorlatban egyelőre nem változik semmi -mondta  dr. Bíró Tibor, az új kar dékánja a bajai tévének adott interjújában. „A két intézet kivált az Eötvös József Főiskolából és átkerült a közszolgálati egyetemhez. Az érintett hallgatók automatikusan átkerülnek, nem érinti hátrányosan őket az átszervezés, melyre a vízügyi ágazat hatékony működtetése érdekében volt szükség.”

Dr. Bíró Tibor hozzátette: a fenntartó elsősorban azért kezdeményezte az átszervezést, mert 5-10 éven belül szakember utánpótlás problémákkal fog küzdeni az ágazat. A Belügyminisztérium igyekszik koordinálni, perspektívát adni, hallgatói létszámot növelni.

A most felvételiző diákoknak fontos tudniuk, hogy a jelentkezést az Eötvös József Főiskolára kell beadniuk.

A szeptemberben kezdődő tanévet viszont a közszolgálati egyetem hallgatóiként kezdik meg.

 

A beszélgetés megtekinthető alább: