NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Víz Világnapi rendezvénysorozat a Víztudományi Karon

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán a március a Víz Világnapjáról szól, amelyre több programmal is készülnek. A rendezvénysorozat első állomásaként a környék óvodásai a „Varázs Tanoda” elnevezésű program keretében látogattak el a Víztechnológiai Oktatóbázis laboratóriumába. A három napos eseményen Dalkó Ilona – a Víztechnológiai Oktatóbázis laboránsa – izgalmas kísérletekkel készült a gyerekeknek, akik nagy izgalommal és figyelemmel követték a víztisztítás folyamatait, a víz életünkre gyakorolt hatásait, valamint a víz megóvásával kapcsolatos kérdések is szóba kerültek. Nagy sikert aratott a vízzel kapcsolatos kifestő füzet, amely az egyetem emblémáját viselte.  A gyerekek a látogatás élményeit papírlapra vetették és rajzaikat köszönetként a Víztudományi Karnak ajándékozták.

A Víztudományi Kar Kortárs Galériájában 2017. március 17-én, VÍZFÜGGÖNY címmel nyílt meg Kántor József képzőművész különleges tervezésű textilkiállítása, amely április 5-ig tekinthető meg.

A Víz Világnapján a 2016-os a Torontói Filmfesztiválon bemutatott Özönvíz előtt című dokumentumfilmet láthatják aa város középiskolásai és a kar hallgatói, oktatói.  A filmet figyelemfelhívásnak szánta a rendezője, Leonardo DiCaprio , aki megelégelte, hogy nem történik előrelépés az éghajlatváltozás esetleges antropogén befolyásolásának megváltoztatása érdekében. A vetítésére március 22-én kerül sor a Víztudományi Kar Nagyelőadó termében. A film bevezetőjét Buzetzky Győző ny. vezető főtanácsos tartja. 

A rendezvénysorozat részeként a Magyar Hidrológiai Társaság Dunaújvárosi Szervezetének meghívására a Víztudományi Kar, Beszédes József Kollégiuma és a Zsuffa István Szakkollégium delegációja március 22-én Balatonföldváron megkoszorúzza  Beszédes József  szobrát.

A rendezvénysorozat utolsó állomásaként március 29-31. között kerül sor a Víztudományi Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézete és a Közép-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóság közös mérőgyakorlatára. A KDV-vizig tulajdonában lévő, Dr. Csoma elnevezésű professzionálisan felszerelt mérőhajó ma Magyarországon a legmodernebb felmérési technológiával rendelkezik.  A lézer szkennerrel és multibeam sonarral is felszerelt jármű március 29-én érkezik Bajára, ahol egyrészt egy egynapos közös mérőgyakorlat veszi kezdetét, majd  31-én a szakemberek által tartott előadást követően a kar hallgatói és egyéb érdeklődők is megtekinthetik a hajót.