NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Beszédes Józsefre emlékeztek

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja, Dunaföldvár Város Önkormányzata és a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Dunaújvárosi Szervezete

2017.03.22-én BESZÉDES JÓZSEF MEGEMLÉKEZÉST tartott Dunaföldváron. A rendezvény során koszorúzás és megemlékezés volt a Beszédes szobornál, majd azt követően neves mérnökünk sírjánál is. Az eseményen Karunk, Beszédes Józsefről elnevezett kollégiumunk és a Zsuffa István Szakkollégiumunk képviseltette magát és helyezett el koszorút a sírnál.
 

Beszédes József idén 230 éve született és 165 éve halt meg. Mérnökünknek kiemelkedő kultusza van Dunaföldváron, mert a Duna-híd, Általános iskola és utca is róla kapta nevét, valamint szobra és sírja is ezen településen áll.

Beszédes mérnöki munkája a magyar vízgazdálkodásban ismert és elismert. Azonban kevesen tudják, hogy ő volt az első mérnök tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Igaz, ezt az elismerést nem mérnöki munkáiért, hanem magyar nyelvújítási törekvéseiért nyerte el. Ő volt a magyar műszaki nyelv egyik legfőbb megújítója. „Határszók" című kézirata 188 latin és német műszaki szó magyarításának gyűjteménye. Ezek közül egyeseken ma mosolygunk, pedig nem voltak idegenebb vagy különösebb hangzásúak 1832-ben, mint azok, amelyeknek sikerült meghonosulniuk. Földmérőink, mérnökeink ma is jórészt Beszédes műszavait használják. Néhány példa ezekre: 

Szög, tompaszög, szögszár, hossz, táv, méret, terület, tér, térség, átmérő, sugár, köb, sík, síkság stb. vagy olyan műszavak, mint pl. a gyakorlat, láthatár, viszony zúgó, bukógát, ágazat, bolthajtás.

Ki gondolná, hogy mindezek tőle származnak?

Szöveg: Keve Gábor, Fotó: Rózsa Erika


Címkék: Beszédes József