NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Megalakult a Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Intézet

A fenntartható fejlődés napjaink tudományának komplex, multidiszciplináris területe, így szinte elengedhetetlen, hogy Magyarország közszolgálati képzésekkel foglalkozó egyeteme ne vegye ki aktívan a részét a téma köré épülő globális tudományos összefogásból. Az intézményben komoly előzményei vannak a fenntartható fejlődés, vízbiztonság, valamint a klímaváltozás kutatásának, amellyel a közelmúltig a Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Kabinet foglalkozott. Az NKE júliustól egy magasabb tudományos szintre emelte és strukturálta a témakörrel foglalkozó egyetemi intézményeket, és létrehozta a Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Intézetet. Az NKE célja egy olyan kutatóintézet megvalósítása, amely átfogó módon terjed ki a sérülékeny erőforrások többségére, így például az ivóvíz ellátás biztonságra, a természeti környezet és éghajlatra vagy az élelmiszer-biztonságra.

A Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Intézet karközi együttműködésben folytatja kutatómunkáját, kiemelten a Víztudományi Kar (VTK) és az Államtudományi és Közigazgatási Kar (ÁKK) stratégiai irányításával. Az intézet központja a Ludovika Campuson lesz, de a VTK bajai campusán is folynak majd kutatások. Tágabb küldetése, hogy oktatási tevékenységével, kutatási eredményeivel, valamint a társadalmi szemléletformálás útján hozzájáruljon Magyarország hosszú távú fenntartható fejlődéséhez. Működése során részt vesz az NKE alapfokú és mesterképzéseiben, doktori képzésben, valamint a kormányzati és önkormányzati tisztviselők továbbképzésében. Az intézet az ÁKK új államtudományi képzésében „az állam szerepe a fenntartható fejlődésben” témájú kurzussal, míg a Rendészettudományi Karon a „globális környezeti változások biztonságpolitikai hatásai, különös tekintettel a migrációra” témájú tanórával vesz részt. Emellett több szabadon választható szemináriummal és előadással is kiegészül az egyetem képzési palettája: környezetjog, nemzetközi vízpolitika, éghajlatpolitika, hulladékgazdálkodás, a fenntarthatóság társadalmi vonatkozásai, fenntartható településfejlesztés. Többek között folyamatban van egy nemzetközi vízpolitikával foglalkozó, interdiszciplináris angol nyelvű képzés létrehozása, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közös fenntartható településfejlesztés képzés, egy társadalmi vállalkozó, valamint egy környezeti konfliktus-kezelés képzés is.

Az intézet munkatársai jelenleg is számos kutatást végeznek, amelyek eredményei folyamatosan megjelennek hazai és nemzetközi folyóiratokban, illetve tudományos konferenciákon. Ilyen kutatási témakör például a Jó Állam Index fenntarthatóság hatásterülete, az európai vízügyi együttműködés, a magyar energiapolitika jövője, a fenntartható tájgazdálkodás a klímaváltozás tükrében, vagy a fenntarthatósági attitűdök vizsgálata a magyar közigazgatásban. Az intézeten belül jelenleg két kutatóműhely jött létre, amelyek a nemzetközi vízpolitika kérdéseivel és a fenntartható hulladékgazdálkodással foglalkoznak. Az egyetem dinamikusan bővíti a nemzetközi és hazai intézményközi kapcsolatait is az intézeten keresztül, így mára érdemi együttműködést tart fent az ENSZ EGB nemzetközi vízügyi egyezmény titkárságával, a Climate KIC-val, az OECD Water Governance Initiative-vel, számos hazai közigazgatási intézménnyel, valamint a Nigériai Szövetségi Vízügyi Minisztériummal. Az intézetet a Víztudományi Kar dékánja, Dr. Bíró Tibor, a karközi munkát irányító testületet elnökként és szervezési igazgatóként pedig a fenntarthatóság, a klíma- és globális vízpolitika nemzetközileg elismert szakemberei, Prof. Dr. Szöllősi-Nagy András és Dr. Baranyai Gábor vezetik.

 

Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes