NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Vezetőváltás a VTK élén

Ünnepi eseményen búcsúztatták Bíró Tibor leköszönő dékánt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karán (VTK) március 28-án, a bajai campuson. Ezzel egyidejűleg új dékánt is köszöntöttek Cimer Zsolt személyében, aki eddig a Kar oktatási dékánhelyettesi tisztségét töltötte be.

Bíró Tibor az eseményen felidézte a dékáni felkérés körülményeit, és arra is kitért, hogy korábban két másik intézményben is töltött be dékáni tisztséget. Megtisztelő volt számára, hogy a Víztudományi Kart vezethette, büszke a Karra, ahol rendkívüli bizalmat és megbecsülést tapasztalt – részletezte. Ezt követően köszönetét fejezte ki munkatársainak, megemlékezve azon személyekről is, akik már nincsenek az élők sorában.

A leköszönő dékán beszélt az elmúlt hét év bajai élményeiről és a hallgatókkal eltöltött közös programokról. „Ilyen közösségben élni és dolgozni nagy öröm” – zárta köszöntőjét a Kar egykori vezetője.

Az eseményen átadták a kari jelképeket, amelyeket Cimer Zsolt, a VTK korábbi oktatási dékánhelyettese vehetett át Bíró Tibortól. Cimer Zsolt köszöntőjében elmondta, hogy a Kart illetően azonosak a céljai, mint elődjének, akinek segítségére a továbbiakban is számít, hiszen folytatni szeretné a megkezdett fejlesztéseket.

Bíró Tibor a továbbiakban intézetvezetői pozíciót tölt be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének élén, illetve egyetemi tanári státuszban a Víztudományi Karon folytatja oktatói tevékenységét.

Cimer Zsolt április 1-jétől lépett hivatalba.


Címkék: vtk dékán