NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Az Alsó-Duna-völgyi tájjal ismerkedtek meg a VTK szakkollégistái

 

A Zsuffa István Szakkollégium hallgatói az Alsó-Duna-völggyel ismerkedhettek meg április 4-én Felső Barnabás, a Gemenc Zrt. megbízott természetvédelmi szakértőjének előadásában, amelyet a térségben tartott meg. A résztvevők csónakokkal közelítették meg a program állomásait, ahol az előadó részletes betekintést nyújtott gemenci munkásságába. Felső Barnabás természetvédelmi őrként részt vett a 2013-as gátszakadás utáni intézkedésekben, jelenleg pedig a Gemenc vízvisszatartási lehetőségeit és előterveit dolgozza ki. 

A program első állomása a Grébeci-Holt-Dunán épült zsilipnél volt, ahol a szakértő kifejtette, hogy milyen jelentősége van a térségnek a Gemencben, részletezte a zsilip építésének körülményeit, valamint elmondta, hogy a környező tavakkal és fokokkal ellentétben az elmúlt évtizedekben mindössze egyszer, a 2022-es aszálykor száradt ki a víztest. Ezáltal a Grébec egy állandó „halbölcső”, azaz tökéletes ívóhelyet biztosít a halak számára.

A tanulmányút folytatásában a szakkollégisták a Veránka-szigeten gyalogtúrán vettek részt. A program során megtekinthették a 2013-as gátszakadás helyszínét. Ezt követően a Párági-fok mostanra kiszáradt medrét láthatták, valamint megismerhették annak történetét.

A tanulmányút zárásaként Felső Barnabás kötetlen beszélgetésre invitálta a hallgatókat, amelyen szó esett a többi között a szakmában eltöltött idő tanulságairól, és arról, hogy mennyire fontos a tapasztalati tudás megszerzése.

A szakmai program az „NTP-SZKOLL-23-0047 számú a Szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatása” című pályázat támogatásával valósult meg.