NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Lengyelországi látogatás a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében

A LIFE LOGOS4WATERS projekt keretében szervezetspecifikus networking utazáson vettek részt karunk oktatói 2024. márius 24-28. között Lengyelországban, ahol elsődleges céljuk a LIFE4DELTA (https://life4delta.pl/?lang=en) projekt meglátogatása és szakmai tapasztalatcsere volt.

Az első napon a délelőtti órákban Krakkóban a Krakkói Agrártudományi Egyetemen részt vettek a 2024. évi LIFE LOGOS4WATERS Nyári Egyetemen való részvétel lehetőségeinek megvitatásában, a Nyári Egyetem népszerűsítésében és a lengyel hallgatók toborzásában. A délutáni órákban Umianowicébe, a LIFE4DELTA projekt központjába utaztak.

A második napon a két projekt képviselői a délelőtt folyamán előadásokat tartottak egymásnak a LIFE LOGOS4WATERS és a LIFE4DELTA projektekről, azonosították a kapcsolódási pontokat és az eddig elért eredményekkel kapcsolatos megbeszélést, diszkussziót folytattak. A délután folyamán a Nida folyó árterén végrehajtott rekonstrukciók, vízmegtartó megoldások és a kialakított monitoring rendszer elemeinek megtekintésére látogatást tettek a projektterületre, ahol a lengyel kollégákkal közös vízszintmeghatározó mérésekben is módjuk volt részt venni.

A harmadik napon látogatást tettek a közeli dombon álló Szent Anna-kápolnához, ahonnan a Nida folyó teljes, a rekonstrukcióval érintett szakaszát és a folyóvölgyet egészében be lehet látni, majd a folyóvölgyben található helyszíneket tekintették meg. A délutáni órákban megtekintették a környezeti nevelést és oktatást szolgáló bemutatóközpont létesítményeit és a laboratóriumokat, melyekben őshonos, Európai Uniós szempontból jelentős állat- és növényfajok visszatelepítési célú szaporításának, tenyésztésének folyamatát is módjuk volt megismerni (pl. mocsári teknős, folyami kagyló és vöröshasú unka).  Késő délután további előadások hangzottak el a projektek eddig elért eredményeiről, valamint sor került a továbblépés lehetőségeinek megvitatására.

Tanulságos volt számunkra a Nida folyó árterén kiépített piezométer-hálózat, annak műszerezettsége és a vízvisszatartás nyomon követésére üzemeltetett monitoring-rendszer, a terepi mintavételi program és a közösen végrehajtott mérés is, valamint példaértékűnek ítéljük meg azt az együttműködést, melyet a LIFE4DELTA projekt végrehajtása során a területen érintett önkormányzatokkal és gazdálkodókkal valósítottak meg a lengyel partnerek.

A látogatás minden szempontból pozitívan zárult és elérte a célját. A lengyel kollégákkal (a LIFE4DELTA project teammel) sokszínű és hasznos tapasztalatcserére nyílt lehetőségünk, melynek eredményeit hasznosítani fogjuk tudni a LIFE LOGOS4WATERS projekt végrehajtásában.

További együttműködési lehetőségek:

Szöveg és fotók: Dr. Tamás Enikő Anna és Koch Dániel

 


Címkék: projekt