NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Hallgatóink sikere a kari tudományos diákköri konferencián

 

A Víztudományi Kar (VTK) tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájára (ITDK) április 24-én került sor a bajai campuson.

A hallgatók előadásain keresztül olyan témákba nyújtottak betekintést, mint a Niger és Benue folyók összefolyásának árvízkockázati értékelése és előrejelzési stratégiái; a geokódolás szerepe a közműtervezéshez és víziközmű üzemeltetéshez kapcsolódó fogyasztói adatok térinformatikai feldolgozásában. Képet adtak továbbá a Pirtó településen keletkező szennyvizek ártalmatlanításának megvalósíthatósági hatástanulmányáról, valamint az Alcsi-Holt-Tisza fejlesztési tervéről is.

A konferencia második felében az ENSZ Nyílt Munkacsoport 2012 és 2014 közötti sikerének folyamatanalíziséről, a Révfülöp-Balatonboglár közötti meder alatti átvezetés elvi engedélyezési tervéről, és az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság északi területeire vonatkozó csapadék idősorok elemzéséről hallhattak a résztvevők.

Korponai János egyetemi docens, az ITDK zsűrielnöke a prezentációk értékelése során elmondta, hogy elégedettek a pályamunkákkal, külön kiemelte az előadásmódbeli fejlődést. Érződött a szakmai magabiztosság az előadókon – tette hozzá.

Az ITDK-n szereplők valamennyien emléklapot és jelképes ajándékot vehettek át a helytállásért.

Első helyezett: Hammer TamásA geokódolás szerepe a közműtervezéshez, víziközmű üzemeltetéshez kapcsolódó fogyasztói adatok térinformatikai feldolgozásában

Második helyezett: Szabó Tamás ‒ Csapadékadatok feldolgozása az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság északi területein

Harmadik helyezett: Stark Mária Ilona„Diplomáciai innováció”? Az ENSZ Nyílt Munkacsoport (2012‒14) sikerének folyamatanalízise

Különdíjban részesült Aliyu Yusuf AbdullahiAssessment of flood risk and prediction strategies: A Case Study of the Niger-Benue Confluence in Nigeria using GIS and Hydrological Statistical Analysis

Az NKE VTK Hallgatói Önkormányzatának különdíjasa: Mészáros Dávid Máté ‒ Pirtó településen keletkező szennyvizek ártalmatlanításának megvalósíthatósági hatástanulmánya

Az ITDK zsűrije a 2025-ben megrendezésre kerülő 37. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára az első helyezett pályamunkáját javasolta továbbjutásra.


Címkék: itdk