NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Ma és holnap minden karunk bemutatkozik – nyílt nap az NKE-n

Nemcsak az 500 fős előadóban, hanem kivetítőn több nagy teremben is figyelemmel kísérhette ma a rektor előadását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nyílt napjára érkezett több száz leendő hallgató és hozzátartozóik.

Az NKE ebben a tanévben három nyílt napot rendez: az első ma zajlik, a második holnap, november 25-én, és akik csak jövőre találnak alkalmat arra, hogy személyesen szerezzenek benyomást az egyetemről, azok január 27-én ellátogathatnak a harmadik nyílt napra. A programok minden alkalommal ugyanazok lesznek.

Az érdeklődők ma elsőként prof. dr. Patyi András rektortól hallhattak az egyetemről, aki elmondta: az NKE-t – a többi magyarországi egyetemtől eltérően – négy minisztériumi delegáltból álló fenntartói testület irányítja. Azonban a többi egyetemre vonatkozó, minőségi és teljesítménnyel kapcsolatos követelmények az NKE-re is vonatkoznak, és azoknak meg is felel. Amint a rektor fogalmazott, az innen kikerülő végzett hallgatók a végrehajtó hatalom valamely szervéhez, vagyis a közigazgatás, a kormányzás, illetve a hon- és a rendvédelem területére kerülnek. Az egyetem mindhárom területtel foglalkozik, rendészettudománnyal és hadtudománnyal pedig az országban egyedüliként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közszolgálatba, pl. a rendőrséghez nem kerülhet senki másfajta felsőfokú végzettséggel, de a más egyetemeken szerzett tudás nem közvetlenül képesít és készít fel ezekre az állásokra – mondta Patyi András. A rektor bemutatta az egyetemi karokat és karközi intézeteket, a képzés rendszerét, és kiemelte a négy doktori iskolát, valamint az Államtudományi és Közigazgatási Karon indult államtudományi osztatlan mesterképzést, ami doktori cím megszerzésével jár. A rektor hangsúlyozta, hogy az egyetemen magas szintű kutatómunka folyik, ami elsősorban államközeli. Ez azt jelenti, hogy az állam jelenségeivel és működésével, azok vizsgálatával foglalkoznak ezek a kutatások. Az NKE-n sokat kell tanulni, ez önmagában sem könnyű feladat – fogalmazott Patyi András. Hozzátette, hogy itt nem csupán egyetemszerű mintákkal lehet találkozni: az egyenruhás hallgatók számára ehhez még alapkiképzés is társul, amit néhányan nem vagy csak nehezen tudnak teljesíteni. 

A karokat a dékánok mutatták be: elsőként prof. dr. Kis Norbert, aki az Államtudományi és Közigazgatási Kar (ÁKK) képzéseit úgy jellemezte, hogy azok karrierképzések. Az ezekre való jelentkezéshez szükséges attitűdöket és kompetenciákat sorolva a többi között azt mondta, hogy olyan fiataloknak érdemes az ÁKK-ra jelentkezni, akik szívesen tevékenykednek a közösségért, továbbá másokat nem legyőzni, hanem inkább meggyőzni szeretnek.

Dr. habil. Boda József ny. nb. vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar (RTK) dékánja azt emelte ki a rendvédelmi szakemberek tevékenységéből, hogy ők sokszor oda mennek, ahonnan mindenki más menekül. A dékán elmondta, hogy a kar több helyszínen is bemutatkozik, ahol a rendvédelmi szervektől érkezett szakemberektől is lehet felvilágosítást kérni. 

Dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) dékánja Zrínyi Miklóst idézve azt mondta: „csak a fegyver nyújt biztos védelmet, de azt ésszel kell használni”. Mint fogalmazott, a HHK az utóbbiért – az észért – felelős. Pohl Árpád kiemelte, hogy a katonai pálya kiszámítható, és a katonai szakmákban mindenki megtalálja a számítását. Mint fogalmazott, a honvédség a következő években folyamatosan megújul, és ez vonzó lehet a fiatal tisztek számára.

A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NETK) dékánja, dr. habil. Koller Boglárka a kar jelmondatával jellemezte tevékenységüket: Nyitott szemmel a világra. Mint mondta, igen sokféle szemszögből kutatják és oktatják a nemzetközi folyamatokat, hiszen az oktatók között vannak jogászok, közgazdászok, politológusok és történészek egyaránt. 

Dr. Bíró Tibor dékán a Víztudományi Karról (VTK) szólva hangsúlyozta, hogy valamennyi képzésük Baján folyik. A dékán kiemelte, hogy a vízügyi szakemberek nagyon keresettek, és nemcsak az állami szférában, de a magánszektorban is jók az elhelyezkedési esélyeik. 

A megnyitó után különböző helyszíneken folytatódtak a nyílt nap eseményei, ahol a karok külön is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A november 25-i (szombati) rendezvény 10 órakor kezdődik és 14 óráig tart. Részleteket honlapunkon olvashatnak: http://felveteli.uni-nke.hu/nyilt-nap-2017/hasznos-informaciok-2/ .

Januárban a központi egyetemi nyílt nap mellett január 24-én a Víztudományi Kar várja leendő hallgatóit, 26 –án pedig a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus nyitja meg kapuit a fiatalok előtt, ahol a HHK és a Katasztrófavédelmi Intézet képzéseiről lehet részletesebb tájékoztatást kapni.

 

Szöveg: Suba László

Fotó: Szilágyi Dénes

 


Címkék: 2017 nyílt nap