Csapadékérték - Mit kezdjünk a településeinkre hulló esővízzel?

Csapadékérték

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai Víztudományi Kara a közelmúltban nagy visszhangot kiváltó konferenciát rendezett a települési csapadékvíz-gazdálkodásról. Kiderült: egy sor tennivalónk van, kezdve a monitoring-rendszer felállításával, a jogi-gazdasági szabályzórendszer finomhangolásán át egészen a szakemberképzés korszerűsítéséig. A globális felmelegedésből eredő vízgazdálkodási dilemmák átfogó jellegűek ugyan, de önkormányzati, sőt, az egyén szintjén is sokat tehetünk a jövőnkért. Miért jó, ha a térkő átengedi a vizet, mivel érdemes kocsit mosni, és mit kezdjünk a kertünkbe hulló esővel. Kérdéseinkre Dr. Bíró Tibor, az NKE Víztudományi Karának dékánja, egyetemi docens válaszolt.

Engedje meg, hogy egy nagyon banális kérdéssel kezdjek! Miért kell foglalkozni a csapadékvízzel? Mi történik, ha egyszerűen csak hagyom, hogy a víz bejárja a maga útját?

Meg kell szabadulni attól a szemlélettől, hogy a csapadékvizet minél gyorsabban el kell vezetni. A fokozott lefolyás a természetes párolgás mértékét csökkenti, ez pedig a mikroklímát is befolyásolja, ráadásul a szélsőségekre tervezett elvezető rendszerek aránytalanul drágák is. Ha csökkentem a csapadékvíz beszivárgását, csökken a talajvíz szintje. Ettől megváltozhatnak a talaj tulajdonságai, ami akár az épületek stabilitását is veszélyeztetheti. A nagy intenzitású csapadék kezelésére két megoldás is kínálkozik: egy részét visszatarthatom – például átmeneti tározókban –, illetve minél nagyobb részét beszivárogtathatom a talajba. A zöldfelületek növelésével hatékonyan tudom lassítani a lefolyást, és itt nem csak parkok jöhetnek szóba, de olyan zöld sávok is, amelyek például az útpálya két oldalát választják el egymástól. Felelős vízgazdálkodás nem képzelhető el anélkül, hogy foglalkoznánk a csapadékvízzel.

Tehát nem csupán vízügyi, de urbanisztikai, sőt szociológiai szempontokat is figyelembe kell venni. Mi az Ön szakmájának a felelőssége?

A vízgazdálkodásnak két nagy területe van, az egyik a területi, a másik a települési. Az elmúlt időszakban települési vízgazdálkodás esetében a szennyvízelvezetésre és annak tisztítására, illetve az ivóvíz minőségének javítására fókuszáltunk. A csapadékvíz gazdálkodás kicsit mostoha terület, és azt szeretnénk, ha ez változna. A miértre egyszerű a válasz: a csapadék eloszlása statisztikailag nyomon követhető módon megváltozott. A globális klímaváltozásról mindenkinek az jut eszébe, hogy szárazabbá és melegebbé válik a mi éghajlatunk is. Mindez igaz, de az is, hogy a szélsőségek, az anomáliák – pl. az egy nap alatt lehulló extrém mennyiségű csapadék – is egyre gyakoribbak és jelentősebbek, és ezzel a megnövekedett vízmennyiséggel valamit kezdeni kell. A tervezők az elmúlt évtizedek statisztikai adatsorára alapozva dolgoznak, az alkalmazott eloszlásfüggvények már nem a mai valóságot írják le. De amikor a csapadékelvezetés infrastruktúráját tervezzük, nem csak az elmúlt 30 év alapján kell tervezni, hanem azt (is) figyelembe kellene venni, hogy mi várható az elkövetkezendő évtizedekben.

Lehetséges ez? Mennyire tudunk egy olyan változást modellezni, amely évről évre meglepetéseket hoz?

Az elmúlt időszakban a trendelemzéssel foglalkozó szakmai közösség egyre pontosabb prognózisokat tud készíteni, mert az éghajlatkutatás nagyon sokat fejlődött. A meteorológián belül a trendelemzés önálló diszciplínává vált. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy a települési vízgazdálkodás egyaránt jelent környezeti, társadalmi/gazdasági (a víz ára), intézményes és infrastrukturális feladatokat.

Hozzá kell szoknunk, hogy időről-időre özönvíz áraszt el bennünket. Mit tehetünk?

A jó gyakorlatok terjesztésében, azok várostervezési folyamatba illesztésében az oktatásnak lehet kulcsszerepe. Az előkészítésben, az engedélyezésben és a végrehajtásban közreműködőket egyaránt – oktatni kell. A települések egymást is taníthatják, a klímabarát városok tapasztalata például olyan gyakorlati tudást jelent, amelyet érdemes megosztani. A jövő tervezőit is meg kell tanítani arra, mire kell figyelniük. A szabványokat korszerűsíteni kell, az uniós ajánlásokat be kell építeni a hazai tervezés folyamatába. Fejleszteni kell az adatbázisokat, fel kell használni a legkorszerűbb téradatnyerési módszereket, melyek segítségével a beépített területek lefolyási-összegyülekezési folyamatait minden eddiginél pontosabban lehet leírni, modellezni, és szükség lenne a monitoring rendszer fejlesztésére (pl. záporesemények nyomon követésére), valamint mindennek az intézményi hátterét is létre kell hozni. Erre egyaránt támaszkodhatnának a tervezők és a hatóságok. Megoldást kell találni arra a paradoxonra is, hogy a víziközmű vállalatok képesek a csapadékvíz-elvezetésre szolgáló infrastruktúrák üzemeltetésére, de a feladat az önkormányzatoknál van. Ők adhatnak megbízást ezeknek a cégeknek, de ehhez forrást kell biztosítani nekik. A különböző infrastrukturális pályázati kiírásokat is úgy kellene megfogalmazni, hogy a csapadékelvezetés szempontjait figyelembe vegyék.

Igazi építőipari boom van, tele az ország darukkal. Mennyire szempont egy-egy beruházásnál a csapadékvíz elvezetése?

Egy beruházásnál nem feltétlenül veszik figyelembe, hogy az a terület, ahol eddig akadálytalan volt a beszivárgás, most inkább levezeti majd a csapadékot, pedig már vannak olyan térburkoló és fugázó anyagok, amelyek lehetővé teszik, hogy az esővíz ne a legrövidebb úton távozzon az adott területről, mert képesek átengedni a csapadékot.  A megnövelt lefolyás az elvezető hálózatot terheli meg, amit aztán egy másik területrészen kell emiatt pótlólagos beruházásokkal bővíteni, a külterületi befogadókról már nem is beszélve. Egyrészt jogszabályokkal, másrészt gazdasági ösztönzőkkel lehetne „víztudatos” irányba terelni a beruházókat, hogy már a terület kiválasztásánál gondolkodjanak el a csapadékvíz kezeléséről. Nem biztos, hogy oda kell kamion parkolót építeni, ahol ezt nem lehet a fentieknek megfelelően megoldani. Szabályozásként akár területarányos díj kiszabása is elképzelhető lenne, amiből finanszírozni lehetne az okozott lefolyástöbblet miatt (máshol) szükségessé váló csapadékvíz-elvezető hálózat fejlesztését. A beruházó így tisztában lenne azzal, hogy ha mindent leburkol és nem gondoskodik a víz helyben tartásáról, annak költsége lesz. Ha ez számára nem kívánt költséget jelent, keressen alternatív megoldást már a tervezési fázisban, növelje a vízvisszatartás lehetőségét, a beszivárgó felületek arányát stb.

És mit tegyek én, mint felelősen gondolkodó állampolgár a csapadékvízzel?

Azok, akik családi házban élnek, lehetőség szerint minél kevesebb csapadékvizet (tetővizet) engedjenek ki a telken kívülre. Ott ahol nem magas a talajvíz, érdemes víznyelőket vagy ciszternákat építeni. Előbbire többféle megoldás is van, a legegyszerűbbhez gyakorlatilag nem kell más, mint egy néhány köbméteres gödör és némi kulékavics, de felszín alatti drénhálózat is kiépíthető. Ha pedig betároljuk vizet az kiválóan alkalmas öntözésre vagy kocsimosásra. Ráadásul ez utóbbi esetében a jármű jó eséllyel cseppmentesen szárad, hasonlóan ahhoz, mint amikor az autómosóban takarítjuk meg.

Sokan a szennyvízcsatornába kötik az ereszcsatornát, mondván, hogy ezzel segítenek hígítani a szennyvizet.

Ez egyrészt illegális, másrészt kifejezetten rossz megoldás! A települési szennyvízkezelés technológiája akkor működik megfelelően, ha nem hígítják a szennyvizet. Nagycsapadékok esetén a szennyvíz így akár tisztátlanul is juthat a befogadóba, nem beszélve a szennyvíz-biológia károsodásáról. Nem csak a családi házakra, hanem a középületekre is érvényes: a tetőn összegyűlő csapadékvizet nem a szennyvíz-csatornahálózatba kell vezetni, hanem lehetőség szerint vissza kell tartani, vagy a külön erre a célra szolgáló elvezető hálózatba kell juttatni. Sokszor, sokféle fórumon hangzott már el: a víz a XXI. század stratégiai jelentőségű eleme, és ebbe a csapadékvíz is beleértendő. Néha egészen egyszerű, nem nagy forrásigényű megoldásokkal is kivitelezhető hogy mérsékeljük a szélsőséges jelenségek káros hatásait, és megfeleljünk a fenntarthatóság követelményeinek is.

 

Keretes anyag:

Az országos települési csapadékvíz-gazdálkodási konferencia ajánlásai:

A fenntartható és integrált települési vízgazdálkodás feltételeinek mielőbbi megteremtése érdekében alapvető cél a vízkészletekkel való tényleges stratégiai gazdálkodás (vízvisszatartás, víztározás, vízhasznosítás), a „zöld” (természet-közeli) és a „szürke” megoldások együttes műszaki alkalmazása (figyelembe véve azok üzemeltetési költségeit is), egzakt jogi szabályozások kidolgozása és alkalmazása az állami és az önkormányzati területeken egyaránt.

A különböző forrásokból megvalósuló települési infrastruktúra-fejlesztések között a rendszer szintű elemzéseken alapuló prioritások figyelembevételével összhangot kell teremteni a pályázati kiírás, a tervezés, az egyidejű megvalósíthatóság és a finanszírozás tekintetében.

Ki kell dolgozni a települési csapadékvíz-gazdálkodás gazdasági elemzésének módszertanát, lehetővé kell tenni a digitális közműnyilvántartás fejlesztése mellett a hidrológiai és hidraulikai modellezésen alapuló intézkedési tervek létrehozását (biztosítva a hosszú idejű felméréseken alapuló adatgyűjtést, a modellszámítások hitelesítését, a hatékony információcserét a tervezők és az üzemeltetők, valamint a szakági tervek integrálását az egyes szaktervezők között).

A települési csapadékvíz-gazdálkodási kérdések megoldásához a költségvetési forrásból akár a feldolgozott, akár a nyers adatként előállított információkat közcélú felhasználásra, térítésmentesen hozzáférhetővé kell tenni, biztosítva azok intézmények közötti szabadon áramlásának lehetőségét.

Ki kell alakítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen egy, a „köz javát” szolgáló interdiszciplináris adatbázist, mely, mint „eszköztár” összegyűjti és nyílt módon elérhetővé teszi a már meglevő, jó települési csapadékvíz-gazdálkodási gyakorlat példáit, az új megoldási lehetőségeket és módszereket, a releváns tudományos kutatások eredményeit.

A hidrológiai körfolyamat felgyorsulására tekintettel a települési vízgazdálkodás tervezési alapelveként évtizedeken át elfogadott mértékadó stacionaritás, mint feltétel többet már nem igazolható, a csapadék maximum függvények elavultak. Indokolt ezért a belterületi monitoring-hálózat és adatbázis fejlesztése, új méretezési rendszerek kidolgozása, új mértékadó paraméterek megadása vízgyűjtőnként, új és elegendő sűrűségű csapadék mérőhálózat kialakítása és üzemeltetése. Szükséges a mérőeszközök fejlesztése, a meglévő, évtizedek óta működő monitoring rendszerek további fenntartása, az ezekhez kapcsolódó mérési adatok, valamint kutatási eredmények a minél szélesebb területen történő érdembeli felhasználása.

Fel kell gyorsítani és ki kell szélesíteni a vízgazdálkodási képzés különböző oktatási programjait, gondoskodni kell a csapadékvíz-gazdálkodással érintett szakemberek (ideértve az önkormányzatokat is) széleskörű továbbképzésről.

 

Szöveg: Rozsnyai Gábor
Megjelent: Mérnök Újság 2018. Január-Február

Az Országos Települési Csapadékvíz-gazdálkodási Konferencia ajánlásai