Egyre több fiatal érdeklődik a vízügyes szakmák iránt, a vízügyi képzés egyetemi szintre emelése pedig tovább erősítheti ezt a folyamatot Somlyódy Balázs szerint. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője elmondta, hogy egyre szorosabb az együttműködés a vízügyi szervezet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem között, a tavaly elfogadott Nemzeti Vízstratégia pedig új korszakot nyitott a hazai vízgazdálkodásban.
Manapság egyre többet hallunk arról, hogy a jövő vízgazdálkodása alapvetően fogja meghatározni a világ, benne hazánk fejlődését. Magyarország számára mit jelent a víz és a hatékony vízgazdálkodás?
Somlyódy Balázs: Egy fenyegető globális vízválság jeleit lehet tapasztalni a világban, ahol mintegy két és fél milliárd ember él toalett nélkül, és 750 millió ember számára nincs elfogadható közelségben ivóvíz. 2025-re 1,8 milliárd ember él majd „abszolút vízhiányos” területen, 2050-re minden ötödik ember lakóhelyét fogja árvíz veszélyeztetni. Földünk édesvízkészlete állandó, de egy főre vetítve a fogyás drámai: negyven év alatt a tizenháromezer köbméter/fő/év globális átlag ötezerre csökkent. Ezek a tendenciák kényszerítették ki, hogy az ENSZ Közgyűlés által 2015-ben elfogadott tizenhét fenntartható fejlődési cél közül a hatodik a fenntartható vízgazdálkodás, amely egy átfogó globális vízpolitikai program megvalósítását célozza meg 2030-ig. Sajnos hazánkban is láthatóak már a vízválság fenyegető jelei: 1998 óta nagy folyóinkon kilenc alkalommal vonult le rekordokat döntő árhullám, holott a megelőző ötven évben mindössze kétszer történt ilyen. Gyakoribbá váltak a rendkívüli hevességű, viszonylag kis területre kiterjedő, úgynevezett villámárvizek. A szélsőséges vízhiányok is sűrűsödtek, például 2015-ben a Duna kivételével minden nagyobb folyónk negatív rekordot döntött. Az aszálykárok is egyre nagyobbak, ugyanakkor kevéssé használjuk ki a víz adta előnyeinket, például az öntözés területén.
Milyen szerepe van a vízügyi igazgatóságoknak és a főigazgatóságnak a hatékony vízgazdálkodásban?
S. B. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság feladatai elsősorban a területi vízgazdálkodásra terjednek ki, tehát a vízkészlet-gazdálkodásra, az ár- és belvízvédelemre, a vízfolyások kezelésére, a folyók gondozására és a térségi vízszétosztó létesítményeken keresztül öntözővizet is szolgáltatunk. Az OVF hangolja össze a tizenkét területi vízügyi igazgatóság tevékenységét. A feladat nagyságát érzékelteti, hogy az állami feladatkörbe tartozó folyók, patakok, csatornák, gátak – „vonalas létesítmények” – hossza mintegy 55 ezer km, ami bőven meghaladja az állami kezelésben levő úthálózat hosszát. A vízgyűjtő-gazdálkodás keretében több mint 1100 felszíni és felszín alatti víztestről gondoskodunk, hogy minél hamarabb érje el a megfelelő állapotot. Hazánk 2020-ig mintegy 300 milliárd forint támogatást használhat fel a vízgazdálkodás fejlesztésére.
A Kvassay Jenő Terv mennyire hozhat áttörést a vízgazdálkodás terén? Ez egy cselekvési program, de a megvalósításához lesz-e megfelelő anyagi és humán erőforrás?
S. B. A Nemzeti Vízstratégia – a Kvassay Jenő Terv – 2017. márciusi elfogadása új korszakot nyit a hazai vízgazdálkodásban. A terv olyan szakmai célokat jelöl meg, mint a vízvisszatartás fokozása és vizeink jobb hasznosítása, a veszélyhelyzet-elhárításra orientált vízkárelhárítás, a megelőzés-központú vízgazdálkodásra történő áttérés, a vizek állapotának fokozatos javítása és a jó állapot elérése, a vízfolyások természetes állapotának megtartása, az elviselhető fogyasztói teherviselés mellett működő minőségi víziközmű-szolgáltatás fenntartása és a csapadékvíz-gazdálkodás rendszerének kialakítása. Persze megfogalmazza a feladatok végrehajtásának feltételeit is, ennek a súlypontjai: a társadalom és a víz viszonyának javítása, a vízügyi tervezés és irányítás megújítása, valamint a vízgazdálkodás gazdaságszabályozási rendszerének megújítása. A stratégia elfogadása azt mutatja, hogy a víz elfoglalta méltó helyét a nemzetpolitikában és a kormányhatározat intézkedik is számos erőforráskérdésben, ilyen például a víztudomány intézményi feltételeinek a reorganizálása.
Az árvíz és a belvíz kezelése mindig is kiemelt szerepet kapott a magyar vízügyi ágazat feladatai között. Mennyit fejlődtünk ezen a téren, és milyen jövő áll előttünk?
S. B. Az európai országok között hazánkban a legnagyobb a veszélyeztetett terület aránya, amelyet mintegy 4200 km árvízvédelmi töltés véd. Az árvizek elleni védelemre világviszonylatban egyedülálló felkészültségű védelmi szervezettel rendelkezünk, elég csak az elmúlt évek nagy árvízi védekezéseire utalni. Ennek ellenére átfogó paradigmaváltásra van szükség, hogy a tevékenységünk megelőző jellegű legyen, ami technikai értelemben már meg is kezdődött, hiszen a Vásárhelyi Terv keretében létrejövő nagy árvízcsúcscsökkentő tározók éppen ezt szolgálják. Azonban a megelőzésnek van egy fontos társadalmi vetülete is. A gazdaságnak és a településeknek úgy kell fejlődniük, hogy az arányban legyen a veszélyeztetettséggel. Vissza kell adni a folyóknak azt, ami az övék, a medrek azon részében, amely az árvizek levonulásához kell, nem szabad a víz levonulását akadályozó tevékenységet folytatni. Az ilyen tekintetben áldatlan állapoton fog segíteni a nagyvízi mederkezelési tervek hatálybalépése. A belvíz a hazánk területének 45 százalékát kitevő lefolyástalan területeken okoz károkat, főként a mezőgazdaságban, de a településeken is. Itt sem a vízmérnöki technikában rejlik az előremutató megoldás, hanem a veszélyeztetettséggel arányos területhasználatban. Például az állandóan belvízzel sújtott területeken meg kell változtatni a művelési ágat.
Milyennek látja hazánk ivóvízellátását, annak minőségét? Hogyan állunk ezen a téren az EU-országokkal összehasonlítva? Mik a fejlesztés lehetőségei?
S. B. Az ivóvízellátás teljes körűnek tekinthető. Szakmai kihívást az ivóvízbázisok biztonsága, az ivóvízminőség, valamint a rekonstrukció, ezen belül a jelenleg 25–30 százalék körüli hálózati veszteségek csökkentése jelent. A szennyvízelvezetés látványosan fejlődött ez elmúlt évtizedben, bátran mondhatjuk, hogy felzárkóztunk a fejlett európai országokhoz. A közcsatorna-hálózaton elvezetett szennyvizeknek pedig elenyésző része az, ami tisztítás nélkül kerül a befogadókba. A települési csapadékvíz-gazdálkodás viszont igencsak elhanyagolt. Pedig a heves nagycsapadékok gyarapodását kezelni kell, és végre el kell kezdeni a csapadékvizek korszerű használatát is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara tavaly novemberben tartott ebben a témában egy nagyon sikeres konferenciát, és fogalmazott meg megfontolandó ajánlásokat.
Ön éppen ezen a konferencián azt mondta, hogy a vízgazdálkodás megfelelő tervezéséhez úgynevezett klímaforgatókönyveket kell készíteni. Mit ért ez alatt?
S. B. A hidrológiai folyamatokat múltbeli eseményekből, matematikai eszközökkel előállított eloszlásfüggvényekkel jellemeztük. Az ezekből levezetett, mértékadónak feltételezett jövőbeli értékek adták a tervezés alapjait. Ez a feltételezés azonban megbukni látszik, amit éppen azok a szélsőségek igazolnak, amelyekről az előbb beszéltünk. Így az látszik járható útnak, hogy forgatókönyvekkel, szcenáriókkal kell, illetve lehet megközelíteni a folyamatokat. A jövőt nem a múltból vezetjük le, hanem lehetséges, bizonyos valószínűséggel várható jövőbeli eseményekből. Persze ennek a technikája még sok bizonytalanságot rejt, nagyon fontos feladata a tudománynak – és itt a Víztudományi Karnak is – ezek kutatása.
Az alapfeladatok és a fejlesztések elvégzéséhez mennyire áll rendelkezésre a megfelelő számú és minőségi tudással bíró szakember?
S. B. Az elmúlt években lezajlott és még előttünk álló jelentős feladatbővüléshez igazodva a Belügyminisztérium az elmúlt két évben mintegy háromszáz fős létszámemelést engedélyezett a szervezetben. A vízügyi ágazatban két ütemben megvalósult differenciált béremelés az ágazat megtartóképességét javítja. A korábbi nagymértékű fluktuáció negatív hatásainak ellensúlyozására még további határozott intézkedésekre, az utánpótlás biztosítására van szükség. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az elméleti tudás mellett nagy jelentősége van a területismeretnek, a szakmai tapasztalatnak. Azt szoktuk mondani, hogy egy jól képzett mérnök tudásának 50 százaléka az elmélet, 50 százaléka pedig a tapasztalat, a helyismeret.
Az utánpótlás biztosításában mekkora szerepe lehet az NKE Víztudományi Karának, amely a nagy múltú bajai főiskolai képzést folytatja tovább modernebb körülmények között és egyetemi környezetben?
S. B. A vízügyi ágazatban évtizedek óta meghatározó szerepe van a „bajai” oktatásnak, a felsőfokú műszaki végzettségű munkatársaink jelentős hányada itt végzett. Az egyetemmé válással javuló oktatási körülményeknek köszönhetően magasabb szintű lesz a végzős hallgatók szakmai tudása, és az elmélet mellett reményeink szerint több lehetőség jut a gyakorlati képzésre. Ugyanakkor szeretnénk megtartani minden olyan képzési módot, amely a már végzett munkatársaink tudásának növelését szolgálja.
Tavaly több nagyvárosban is tartottak úgynevezett vízügyi roadshow-t az NKE Víztudományi Karával közösen a vízügyi szakoktatást végző intézményekben. Mik a tapasztalatok, mennyire érdeklődők a diákok?
S. B. Tavaly novemberben és decemberben bejártuk az országot, tíz középiskolában összesen mintegy ezer fiatal részvételével tartottunk nyílt órákat. Bemutattuk a vízügy „hivatalos” oldalát, de betekintést engedtünk a „kulisszák mögé” is, a szakma „romantikájába”. Két fiatal munkatársunk, egy budapesti és egy, a helyi vízügytől érkezett kolléga beszélt arról, hogyan lettek vízügyesek. A roadshow elsődleges célja tehát azt volt, hogy a mára már hiányszakmának mondható „vízügyes” szakterület iránt felkeltse a szakgimnáziumok tanulóinak és szüleinek érdeklődését, ez pedig – látva a közösségi médiában egyértelműen megnőtt érdeklődést – úgy gondolom, hogy sikerült.
Milyen a kapcsolat az OVF és az NKE között? Miben tudnak együttműködni?
S. B. Az NKE Víztudományi Kar jogelődje, az Eötvös József Főiskola és a vízügyi ágazat között mindig is szoros együttműködés volt. Ez az együttműködés a hagyományosnak tekinthető területeken, mint az ágazati szakemberek bevonása az oktatásba, szakmai gyakorlat lehetőségének biztosítása vagy a duális képzés beindítása, tovább folytatódik. Ugyanakkor új területként jelenik meg a vízügyi ágazat közalkalmazottai számára előírt kötelező továbbképzés során történő együttműködés. Ezt fogja szabályozni – vagy mondhatnám, megpecsételni – a két intézmény közötti együttműködési megállapodás, amelyet most készítünk elő.
Szöveg: Szöőr Ádám
Fotó: Szilágyi Dénes