NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Duna vízgyűjtő-hidrológusainak veterán találkozója

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar és a Magyar Hidrológiai Társaság közös szervezésében, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság támogatásával, 2018. április 23-26-án került megrendezésre a Duna vízgyűjtő-hidrológusainak veterán találkozója. A rendezvény fő napján, 2018. április 24-én, kedden 09.30 órai kezdettel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának előadótermében nyilvános tudományos ülésre került sor. A Duna-vízgyűjtő  8 országából érkezett hidrológusok, az 1971-ben kezdődött együttműködés történetét és főbb eredményeit áttekintő tudományos értekezéseit, beszámolóit angol nyelven hallgathatták meg az érdeklődők. A tudományos ülés levezető elnöke: Prof. dr. Szöllősi-Nagy András volt. A rendezvényt a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke, Dr. Szlávik Lajos nyitotta meg aki bevezetőjében kiemelte, hogy „a 47 évvel ezelőtt kötött együttműködés keretében a jelenlévő hidrológusok feldolgozták az Duna hidrológiai sajátosságait, amelyekről kiadványt szerkesztettek. „Hagyomány és fejlődés” – ez a Magyar Hidrológiai Társaság mottója ezt jól tükrözi ez a tudományos ülés is, hiszen a visszaemlékezések az elvégzett munkára ápolják a hagyományt, a kiadott adatgyűjtemények, atlaszok pedig egyben a fejlődést is szolgálják.”

A rendezvényen került sor a Nemzetközi Hidrológiai Program kiadványainak bemutatójára. 

 


Címkék: vtk mht hidrológus