NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Szakmai program, Campus bejárás és laborlátogatás

Szakmai program, Campus bejárás és laborlátogatás

A Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnázium 11. évfolyamos diákjait fogadta a Víztudományi Kar, akik az idei évben Baja városát választották osztálykirándulásuk helyszínéül. A kirándulás során – a vízügyi és környezetvédelmi szakon tanuló diákok – ellátogattak a Víztudományi Karra is, ahol több mint két órás szakmai program, Campus bemutatás várta őket. A Kar nevében Dr. Mátrai Ildikó, a Vízellátási és Környezetmérnöki Intézet vezetője köszöntötte a csoportot, majd bemutatta az Egyetem és a Víztudományi Kar képzéseit. A campus sétát követően a Víztechnológiai Oktatóbázis megtekintésével kezdetét vette a szakmai program. A diákok aktív résztvevői voltak a bemutatott kísérleteknek, ismert és új technológiákkal is találkozhattak az oktatóbázison. A Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézet munkatársai geodéziai feladatokkal készültek, melynek helyszíne a Campus területe volt. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták a műszereket, és az újdonságnak számító mérőállomást. Cövek Cecília osztályfőnök – a diákok kísérőtanára- elmondta, hogy a csoportból többen is szeretnék tanulmányaikat a Víztudományi Karon folytatni. A szakmai program befejezéseként megtekintették az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő Deák Ferenc zsilipet, valamint a szakaszmérnökségen található Zsilip Múzeumot.

Bízunk benne, hogy jövőre ismerősként – immár hallgatóként – üdvözölhetjük a Gábor Dénes Szakgimnázium tanulóit a Víztudományi Karon.


Címkék: vtk vízügy felvételi