Változtatnunk kell!

 

 

‹›×

Csapadékvíz-gazdálkodás: egy olyan mostoha terület, amelyre az elmúlt évtizedekben nagyon kevés figyelem hárult. Azonban a klímaváltozással járó szélsőséges időjárás felhívta a szakemberek figyelmét, hogy lépni kell az ügyben, a tervezési metódusokat meg kell újítani. Dr. Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja ismerteti magazinunkban, hogy milyen kihívásokkal állunk szemben, és azokra milyen válaszokat ad a szakma.

A 21. század egyik legnagyobb kihívása, hogy miképp tud társadalmunk alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz. Növekvő csapadékintenzitással kell számolnunk, fokozott helyi vízkárokkal, valamint az ebből származó lakossági panaszokkal. Ez a probléma hazánk vízgazdálkodási infrastruktúráját hatványozottan érinti. A kérdéskör egyik ilyen területe, amelyről kevés szó esik, a települési vízgazdálkodás, ezen belül is a csapadékvíz kérdése. A megváltozott körülményekhez igazodva változtatnunk kell a meglévő tervezési elveken, mivel azok már nem tudnak megfelelő választ adni a jövő kihívásaira.

Ezt a problémát ismerte fel az NKE Víztudományi Kara: 2017 novemberében országos tudományos konferenciát szervezett a téma tanulmányozására. A szakemberek a bajai csapadékvíz-gazdálkodási konferencián számos aktuális problémát vetettek fel, és ajánlásokat fogalmaztak meg. A vízgazdálkodási felsőoktatás egyik bölcsőjéből induló rendezvénynek sikerült elindítania a közös gondolkodást a tervezési módszerek megújításának témakörében: 2018 áprilisában közös pódiumbeszélgetést szervezett az NKE a Magyar Tudományos Akadémiával, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel karöltve. Bíró Tibor, a rendezvény egyik szülőatyja magazinunknak kifejtette, hogy igyekeztek minden érintett felet célirányosan becsatornázni: a tudományos közösség tagjai mellett meghívást kaptak gyakorlati szakemberek, mint az Országos Vízügyi Főigazgatóság kollégái, az Országos Meteorológiai Szolgálat szakértői, a tervezőcégek képviselői, valamint a víziközmű cégek szakemberei. „Arra fókuszáltunk, hogy a jelenleg hatályos, érvényben lévő tervezési szabványokat hogyan lehetne megújítani” – mondta a dékán.

Települési csapadékvíz-gazdálkodás tervezése kezdőknek

Hogyan kezdjük el megtervezni településünk csapadékvíz-gazdálkodási rendszerét? Bíró Tibor ismertette, hogy a vízügyi mérnököknek először a visszatérési időt kell kiszámítani. Ennek lényege, hogy meghatározzuk, hány évente fordulhat elő olyan eset, amikor a település vízgazdálkodási rendszere nem tudja ellátni a feladatát, és olyan elöntések keletkeznek, amelyek károkat okozhatnak, vagy közegészségügyi vonzatai lehetnek. Emellett fel kell mérni az okozott károk mértékét, majd ezt össze kell hasonlítani a tervezett beruházás, a vízhálózat-építés/-felújítás, -üzemeltetés és -karbantartás költségével. Nincs olyan elvezetőhálózat, amelyet 100 százalékosra terveznek, így meg kell határozni egy mértéket, ameddig az okozott kár elviselhető. A visszatérési idő (azaz átlagosan hány évente várható az adott esemény) választ ad a szolgáltatás biztonságát jelentő valószínűségi szintre. A következő lépés az ehhez a valószínűséghez tartozó rövid idejű csapadékintenzitás meghatározása, amelyhez a mérnököknek szükségük van a csapadékmaximum-függvényekre. „Ekkor vagyunk bajban, hiszen a használt csapadékmaximumok értékei mára nem mértékadók a klímaváltozás és az ebből következő egyre szélsőségesebb időjárás miatt” – világított rá a szakember. A tervezés következő állomása a hidrológiai viszonyok felmérése, azaz a településen és annak környezetében uralkodó összegyülekezési folyamatok feltérképezése, vagyis hogy milyen hozamú csapadékot kell a település hálózatának elvezetni. Ehhez szükség van a pontos domborzati és lefolyási viszonyok ismeretére. Az utolsó pont a hidraulika, amikor tervezők a szükséges csatornarendszer méreteit tervezik meg.

Akad tennivaló

Bíró Tibor kiemelte, hogy a jelenlegi tervezési gyakorlat hibás, mivel nem veszi figyelembe a klímaváltozás tényét, nem jelennek meg a csapadékvíz-gazdálkodás szempontjai, és akkor is centrikus elvű az elvezetés, amikor a település beépítettsége és az elvezetőhálózat fajtája a visszatartást is engedné. Az is gond, hogy nem építik be a modern informatikai és modellezési lehetőségeket. Számos észrevétel merült fel a konferenciákon az önkormányzatoktól, a tervezőktől, valamint az igazgatási szervektől egyaránt. Összességében elmondható, hogy az aktuális csapadékvíz-gazdálkodás tervezési metódusaival rengeteg gond van.

„A csapadékvíz-elvezető hálózatot jelenleg nem a jövőre tervezzük, hanem a múltra” – mondta a szakember. A csapadékmaximumokat olyan adatok alapján határozzák meg, amelyek az elmúlt 30 év alapján valószínűsíthetők. A jövőbeli trendek azonban változnak. Magyarországon is kimutatták, hogy rövid idő alatt a jelentős területi heterogenitással lehulló, nagymértékű lefolyást kiváltó csapadékintenzitások terén trendszerű emelkedés várható. A dékán hangsúlyozta, hogy a szakmának változtatnia kell a fókuszán, ugyanis a csapadékvíz-elvezető hálózatokat 50–100 évre kell tervezni, ami megegyezik a klímaváltozás léptékével.

Bíró Tibor kitért a zápormonitoring-rendszerek kiépítésére is. Ez még nem történt meg országos szinten, a szakma jelenleg nem megfelelő tér- és időbeli felbontású csapadékadatokkal dolgozik. A kívánt rendszer képes lenne percenként meghatározni a lehulló csapadék intenzitását, ami rengeteg adattal szolgálna a szakembereknek. „Lényeges, hogy minél finomabb hangolású rendszerünk legyen. Minél többet mérünk, annál jobb rendszerek tervezhetők.”

A dékán felhívta a figyelmet, hogy az urbanisztikai fejlesztések során még mindig nem kap megfelelő hangsúlyt a kérdés, a beruházásoknál nem prioritás a megfelelő vízvisszatartási megoldások kialakítása. Emellett a lakosság szemléletét is át kell formálni a csapadékgazdálkodás tekintetében. A beépítettségtől függően a telkeken biztosítani kell a megfelelő beszivárgás lehetőségét, ugyanis a csatornahálózatok nem fogják bírni a rövid idő alatt kialakuló hatalmas terheléseket. Újra kell gondolni a témát érintő közteherviselést: „Nem lehet elvárni az államtól, hogy minden rendszert hatalmas kapacitással építsen ki, mert az adott település vagy a lakosság nem elég csapadéktudatos.”

Az egyesített rendszerben csatornázott (a csapadék- és szennyvíz egy rendszerben gyűlik), sűrű beépítésű területeken, ahol csak irreális megoldásokkal lehetne a tározást megoldani tehermentesítő gyűjtők és átemelők kiépítésével, kapacitásbővítés szükséges. „Ezek hidraulikai megoldásainak kidolgozásában a tudományos műhelyeknek van feladatuk” – világított rá a dékán.

Bíró Tibor véleménye szerint a konferenciák sikeresen záródtak, mivel sikerült felhívni az érintettek figyelmét a csapadékvíz-gazdálkodás kérdésére. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vállalást tett, hogy feladatleltárt készít azon megoldandó problémák kezelésére, amelyeket a vízügyes szakemberek összeállítottak, emellett ezt stratégiával és költségtervezéssel egészítik ki. „Fontos állomás ez, mivel most már pontos szakmai megalapozottsággal rendelkezünk. Ehhez kellett a bajai konferencia és az NKE részvételével megvalósuló akadémiai rendezvény” – emelte ki Bíró Tibor. „Megkaptuk a szakma felhatalmazását.”

Szerző: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes, MTI

A cikk a Bonum Publicum júliusi számában jelent meg.