NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Építőmérnökök a magyarszéki tározónál

 

A vízügyi ágazat - így a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is – kiemelten kezeli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karával történő együttműködést. A tavalyi évhez hasonlóan idén is megtekintésre a folyamatban lévő tározó kivitelezése a település és régiófejlesztés tantárgy keretein belül.  Víztudományi Kar utolsó éves építőmérnök szakos hallgatói tettek látogatást   a   Dél-dunántúli   Vízügyi   Igazgatóság projektberuházása keretében  épülő  Magyarszéki tározó építési helyszínén.
Dr.   Balatonyi   László  adjunktus oktató  vezette  csapatnak  a  vízügyi igazgatóság   részéről  Polgár  Károly  osztályvezető  tartott  ismertetőt, bemutatta  a  beruházásban  létesülő  vízügyi  műtárgyakat,  a  tározó és a kapcsolódó műszaki részek indokoltságát.

A létesítendő tározó oldal töltésének hossza 2.600 méter lesz, ennek építése 2018. június végén indult el. A napi 2-3000 köbméter bedolgozott mennyiség eredményeként a töltéstest kivitelezését és rézsűképzését október közepéig - az esős időszak beköszöntéig -  befejezte a kivitelező. A töltéskorona rendezése 92 %-os készültségben, a humusz visszaterítése 15 % körül áll. A földmunkákkal párhuzamosan a zsilip kivitelezése, illetve a Reno matrac leterítése is zajlik (mindkét munkanem jelenleg 85 %-on áll). 2019-re a vízkivételi mű, a tápcsatorna és a duzzasztó kivitelezése fog átnyúlni. A beruházás példája kapcsán a hallgatókhoz eljuttatott üzenet célja a vízügyi ágazat részéről, hogy a vízügy a társadalmi igényeket felmérve, azokat értékelve határozza meg a jövőbeli fejlesztési terveket a rendelkezésre álló források mérlegelésével.  Vízügyi  ágazati  cél, hogy 2020-ra   a   differenciált   árvízvédelmi   rendszer   szakmai  alapjainak kidolgozása,  mely objektív módon  rangsorolja  a fejlesztéseket (védendő vagyon, kulturális  és  emberi  értékek  alapján).  A tervezett vízügyi fejlesztések szinte  minden esetben  településekhez  kapcsolódnak,  nem öncélúak,  tehát  lehetőséget  biztosítanak a települések, illetve a magyar lakosság  számára  a további fejlesztési lehetőségek megvalósításához (pld. árvízi kockázatok minimalizálása).

A tanulmány út  az EFOP 3.4.3-16-2016-00003 „Stratégiai oktatási kompetenciák minőségének fejlesztése a felsőoktatásban, a megváltozott gazdasági és környezeti feltételekhez történő adaptációhoz és a képzési elemek hozzáférhetőségének javításáért” projektből valósult meg.


Címkék: vtk ovf ddvizig