NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Projektnapon jártunk

2019. szeptember 3-án a bajai Szent László Általános Művelődési Központ szervezésében, a Szent László ÁMK Projektnapján vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának előadó diákjai. Az előadást a gimnázium 11.-es évfolyama hallgatta meg, akiket már a tanév első napjaiban is a továbbtanulási lehetőségeik kérdése foglalkoztatja. A Víztudományi Kart Szombati Mirtill és Horváth Csongor, másodéves építőmérnöki hallgatók képviselték. Az előadás célja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, azon belül is, a Víztudományi Kar bemutatása volt a diákok, esetleges jövőbeli hallgatók számára. A toborzás lényege, hogy minél átfogóbb képet kaphassanak a tanulók az egyetemről, még a hivatalos kari nyíltnapok előtt, melyek ez év végén kerülnek megrendezésre. Az előadás során szó esett a felvételi eljárásról, a különböző szakok bemutatásáról, az alaptantárgyakról, továbbá a kari kulturális életről is.

Ahogy a prezentáció végén el is hangzott, a legfontosabb az egyetemi évek során, hogy a hallgatók becsüljék meg, hogy az egyetem tanulói lehetnek, hiszen a képzések végén olyan mérnökök válnak belőlük, akiknek a későbbi munkájuk során méltón kell képviselniük az egyetemet és szolgálni a hazát. Persze ez nem az jelenti, hogy semmiféle szórakozásra nincs lehetőség, hiszen rengeteg rendezvény várja a diákokat, azonban ahogy oly sok mindenben az élet során, itt is meg kell találni az arany középutat a szórakozás és a tanulás között.

Örülünk, hogy személyesen is találkozhattunk a jövő nemzedékével, reméljük, hogy hamarosan találkozunk nyíltnapjainkon, később pedig az egyetem padjaiban!

Szöveg és fotó: Tamaskó-Juhász Gabriella


Címkék: vtk toborzás