NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Az NKE is képviseltette magát a Magyar Rektori Konferencia Műszaki és Informatikai Tudományok Bizottságának közös ülésén

2020. február 5-én, Budapesten rendezték meg a Magyar Rektori Konferencia Műszaki Tudományok és Informatikai Tudományok Bizottságának közös ülését. A rendezvényen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet Dr. Németh András (HHK) és Dr. Keve Gábor (VTK) tanszékvezető, egyetemi docens urak képviselték.

A bizottság résztvevőit és a meghívott vendégeket Prof. Dr. habil. Kovács Levente, az ülés helyszínét biztosító Óbudai Egyetem rektora köszöntötte. A bizottsági ülést a Műszaki Tudományok Bizottság elnöke Dr. Szűcs Péter (Miskolci Egyetem), valamint az Informatikai Tudományok Bizottságának elnöke Dr. Horváth Zoltán rövid köszöntője nyitotta. Az ülés tervezett napirendi pontjának tárgyalása előtt az Óbudai Egyetem rövid bemutatására került sor, melyben a kihelyezett képzések, arculatváltás és a hallgatói létszámok alakulása is említést nyert. Ezután a rektor tájékoztatta a résztvevőket az ülésen tervezett két napirendi pontról, illetve azok változásáról.

Az első napirendi pontként Haidegger Tamás, az egyesület alelnöke, valamint az Óbudai Egyetemi Kutató és Innovációs Központ igazgatója mutatta be az IEEE társaság magyarországi tagszervezetét. Második pontként Dr. Rudas Imre Rector Emeritus bemutatója következett az SMC Affiliated Institutional Network hálózatról. A társaság célja a szakterületen belüli intézmények, szakértők, vállalatok és kutatók összefogása. Tevékenységükkel a nemzetköziesítést és kapcsolatfelvételt igyekeznek segíteni a jövendőbeli partnerek között. A csatlakozó egyetemek számos lehetőséget élvezhetnek majd, az egyetem, a dolgozók és a hallgatók számára is előnyt jelenthet a tagság a hálózat által szervezett programok és események kapcsán. A bemutatót követően lehetőség nyílt az SMC Affiliated Institutional Network-höz történő csatlakozási kérelmek benyújtására.  

Prof. Dr. habil. Kovács Levente rektor záró gondolataival megköszönte a tagoknak a részvételt és lezárta az ülést.  Az ülést követően a bizottság tagjai röviden bemutatkozhattak, majd a nap zárásaként egy kapcsolatfelvétellel összekötött beszélgetésre is lehetősége volt a megjelenteknek.

A fényképen a Műszaki Tudományok Bizottsági Ülésén jelen lévő tagok láthatóak.