NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Amerikai vendégprofesszor az NKE-n

Négy hónapig vendégprofesszorként tevékenykedik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Aaron T. Wolf, az Oregoni Állami Egyetem Földtudományok Tanszékének világhírű professzora. A szakember kutatási területéhez olyan témák tartoznak, mint például a határokon átnyúló és a közös vízbázisokra vonatkozó víz-konfliktusok és azok kezelése, az ilyen vízbázisok menedzselése, valamint a környezetvédelem intézményrendszerének fejlődése.

Az amerikai professzor a napokban érkezett az intézménybe, ahol Koller Boglárka nemzetközi rektor-helyettes fogadta és találkozott Baranyai Gáborral, a Víz- és Környezetpolitikai Tanszék mb. vezetőjével, valamint Breuer Klára nemzetközi igazgatóval. A megbeszélésen elhangzott, hogy Aaron T. Wolf jelenléte azért is fontos, mert idén ősszel indul az intézmény Víztudományi Karán a vízdiplomáciai angol nyelvű mesterkurzus, valamint hazánk élen jár a vízzel összefüggő kérdések kezelésében. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Víz Világnapjához közeli időpontban szakmai workshopot rendeznek majd, amelynek nyitóelőadást a tervek szerint az amerikai vendégprofesszor tartja.

szöveg: Breuer Klára


Címkék: vendégprofesszor