NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Új szakmérnöki továbbképzési szak indult a Víztudományi Karon

Idén ősszel a VTK első alkalommal indította el a Vízrajzi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szakját. Az új képzésen elsősorban a vízügyi igazgatóságok vízrajzi osztályain tevékenykedő mérnökök tudásának elméleti szakismeretekkel és szakmai gyakorlati ismeretekkel való bővítése a cél.

A képzésre az ország minden tájáról érkeztek az első évfolyamos hallgatók. A beiratkozottak alapvégzettsége változatos, így az első félév során fontos az alapok átadása. A felvételt nyertek a 4 féléves képzés első szemesztere során többek között olyan szaktantárgyakkal ismerkedhetnek meg, mint a vízgazdálkodási, vízföldrajzi, hidrológiai, hidrogeodéziai, hidrometeorológiai alapismeretek, valamint a vízrajz története. Az oktatásban a Kar oktatóin kívül az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és területi szerveinek (magas beosztású) tapasztalt szakemberei is részt vesznek, akik naprakész információkkal tudják ellátni a hallgatókat, ezzel emelve a tanórák színvonalát.

A képzés vezetője Dr. Tamás Enikő Anna egyetemi docens, a Területi Vízgazdálkodási Tanszék munkatársa, aki szakfelelősként koordinálja a kurzust.