NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Az emberi lét a tét

A visegrádi országok közös, fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó november 30. és december 5. között látogatható a Hungexpo területén. Az eseményen, amely a fenntarthatóság témakörében szervezett legrangosabb nemzetközi diplomáciai találkozó a közép-európai régióban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) is kiállítóként képviseltette magát. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, ugyanakkor azt is megállapítja, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók.

„A jövő már a tegnapi cselekedeteinkkel elkezdődött. Hogy milyen világban élünk mi és utódaink, még tőlünk függ. Ehhez kínál eszközt és tudást a Planet Budapest 2021” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök, a rendezvény fővédnöke. „A Glasgow-i klímacsúcs után néhány héttel a világ százhúsz országából azért gyűltek össze, hogy a következő napokban a klímaváltozás mellett a fenyegető vízválságról, a biodiverzitás megőrzéséről, a körforgásos gazdaság megteremtésének feltételeiről tanácskozzanak” – tette hozzá az ünnepélyes megnyitón mondott köszöntőbeszédében az elnök.

A Planet Budapest 2021 a szakmaiság mellett azért is kiemelkedő jelentőségű a NKE Víztudományi Karának (VTK) szempontjából, mert ismertségünket nemzetközi szinten is növeli. Az NKE VTK dékánja, Bíró Tibor úgy fogalmazott: a rendezvényre elsősorban a visegrádi négyeket várják, ezekkel az országokkal ugyanis jelenleg is együttműködik a Kar, amely további oktatási és kutatási kapcsolatépítésben is gondolkodik az adaptív és integrált vízgazdálkodás terén. „Van egy innovációs elképzelésünk és folyamatosan keressük azokat a partnereket, akik a törekvéseinkhez tudnak kapcsolódni” – mutatott rá.

„A fenntartható fejlődés tekintetében kiemelkedő jelentőségű a praktikum, a konkrét technológiai háttér” – emelte ki Bíró Tibor. A világtalálkozón politikai döntéshozók is megjelennek, láthatják, hol tart a technológiai színvonal. Ezzel párhuzamosan folynak a tanácskozások, ahol szakemberek előadásokon is bemutathatják azokat a műszaki újdonságokat, melyekkel a politikai döntéshozók megfelelő muníciót kaphatnak ahhoz, hogy a saját szférájukban, akár nemzetközi szinten is előremutató lépéseket tegyenek – mondta a VTK dékánja.

„Az expó egyik érdekessége, hogy a hullámtéri környezetet hogyan lehet megváltoztatni úgy, hogy megőrizzük a természetes környezetet, miközben az árvízi levezetőképességet növeljük, és így a vízbiztonságot javítjuk. Az expó másik markáns kérdése a vízminőség, de mindkét témához elengedhetetlenek a szabatos vízi mérések. A mintavételezés, mérés kiváló eszköze a kiállított elektromos csónak és a drón-hajó” – avatott be bennünket Keve Gábor, a VTK Területi Vízgazdálkodási Tanszékének tanszékvezetője.

Míg a klímaváltozás lassú folyamat, addig az emberi tevékenység közvetlen hatása már néhány évtized alatt mérhető voltemlékeztetett Szöllősi-Nagy András, a VTK Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének oktatója. „Mivel az emberi tevékenység hatásaira ráerősítő klímaváltozás hatásainak kb. 80 %-a vízzel kapcsolatos, a vízzel való fenntartható gazdálkodás az emberiség fenntarthatóságának kulcskérdése” – ismertette a professzor.

 

Szöveg: Páhy Anna

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Planet Budapest