NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Elnökség - Bemutatkozás

Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Víztudományi Kar
HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

NKE-VTK HÖK BEMUTATKOZÁS

„A Víztudományi Kar a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „legifjabb” egysége, 2017. február 1-jén kezdte meg működését Baján.”

„Ennek megfelelően a Karon működő Hallgatói Önkormányzat egy rendkívül dinamikusan fejlődő aktív szervezet. Fontosnak tartjuk hallgatótársaink érdekképviseletét, valamint kiemelkedően figyelünk arra, hogy a legjobb tudásunk szerint szervezzük számukra, számotokra a programjainkat melyekkel nem titkolt célunk, hogy felejthetetlenné tegyük az Egyetemen töltött éveiteket.”

A felsőoktatási intézményekben a hallgatói érdekek képviseletére - a felsőoktatási intézmény részeként - hallgatói önkormányzat működik.
A HÖK a hallgatókat hivatott képviselni. A képviselőket a kar hallgatói választják meg, akinek személye lehet bármilyen hallgató, aki érvényes pályázatot ad le a választási időszakban és megfelel az EHÖK alapszabály 32. §-ban felsorolt feltételeknek.

A HÖK Feladata

Minden felsőfokú intézmény rendelkezik hallgatói önkormányzattal, amely tagjai érdekképviseleti tevékenységük során megoldást találnak a hallgatókat érintő problémákra; hidat képeznek a hallgatók és az egyetemi oktatók között, valamint az egyetem és a kar vezetőségével együtt a döntéshozó szervekben (pl. Kari Tanács, Szenátus) képviselik a hallgatók érdekeit. A hivatalos ügyek intézése mellett a HÖK feladata a közösségépítő programok szervezése is, amelynek elsődleges célja a hallgatók egyetemi éveinek felejthetetlenné tétele.

A HÖK Bizottságai

A HÖK munkáját jelenleg három bizottság segíti:

  • Diákjóléti
  • Kollégiumi
  • Tanulmányi

A bizottsági tagok és a választmány együtt szoros közösséget alkot; a közös munka eredményeként gyorsabban tudunk minden adódó helyzetre reagálni.

A bizottságok segítségével bonyolítja le a HÖK a kollégiumi felvételt, a támogatások és ösztöndíjak odaítélését, valamint a rendezvények szervezését. A HÖK-ön belül még számos bizottság működik, amelynek tagjaihoz az adott problémával, kérdéssel bármikor fordulhattok. A Bizottságok fül alatt találjátok meg a részletes tevékenységeket.

Kik is a HÖK-ösök?

Mi is hallgatók vagyunk, tanulunk, bulizunk, vizsgázunk…néha el sem jutunk odáig. Ami az egészben az extra, hogy nap mint nap azon vagyunk, hogy ti is és mi is a legtöbbet tudjuk kihozni az egyetemen töltött évekből. A segítségetekkel mindent megteszünk, hogy lerakjuk újból és újból az alapkövét azoknak a feltételeknek, amitől felejthetetlen emlék marad NKE-s hallgatónak lenni.

 

Bemutatkozás:

Bemutatkozik a választmány:

A választmány HÖK legfőbb döntéshozó szerve. Az üléseken döntések születnek, ötleteket kerülnek megbeszélésre, hogy minél színesebb, izgalmasabb programokat kínáljunk mindenkinek. Ők is hallgatók, akik szeretnének segíteni a többieken, ezért vállalták a tisztséget.

Az Elnökség

Két Választmány ülés között mi irányítjuk HÖK-t. Bármivel lehet keresni minket, mindig szívesen segítünk!

Kozma Tibor Bence
elnök
kozma.tibor.bence@uni-nke.hu

Kozma Tibor Bence vagyok másodéves vízügyi üzemeltetési mérnök hallgató. Elsős korom óta tagja vagyok a Hallgatói Önkormányzatnak. Első évemben sport és kulturális alelnökként a legfőbb feladatom a hallgatók szabadidejét megtölteni minél több és jobb élménnyel. Jelenleg első elnöki ciklusom töltöm, amelyben fő célom a VTK HÖK szervezetének fejlesztése, és ez által a hallgatók minőségibb képviselete.

Moldván Dorina Panna
általános alelnök
moldvan.dorina.panna@uni-nke.hu

Moldván Dorina vagyok, harmadéves építőmérnök hallgató. Mindig is szerettem a közösség aktív tagja lenni. Első éves koromban jelentkeztem évfolyamfelelősnek, illetve a Zsuffa István Szakkollégiumba, majd másodévben Kollégiumi Bizottsági tagnak és most harmadéven általános alelnöknek. Azért választottam ezt a posztot, mert szeretek mindenbe belelátni és mindenhez hozzá szólni, illetve szeretek szervezni és koordinálni. Keressetek bizalommal bármilyen kérdéssel, kéréssel, problémával kapcsolatban!

Szabó Tamás
tanulmányi ügyekért felelős alelnök
szabo.tamas2@uni-nke.hu

Szabó Tamás vagyok, harmadéves környezetmérnök, és elsőéves építőmérnök hallgató. A HÖK tanulmányi ügyekért felelős alelnökeként elsődleges célomnak tartom az Oktatók, a Tanulmányi Osztály és a Hallgatók közötti információcsere gyors és pontos fenntartását, valamint a hallgatók képviseletét bármilyen egyéni vagy csoportos/évfolyamszintű észrevétellel, problémával kapcsolatban. Ezen kívül munkámmal szeretném segíteni a mindenkori HÖK tevékenységét, és hallgatótársaimat bármilyen kérdés esetén.

Bense Marcell
kollégiumi ügyekért felelős alelnök
bense.marcell@uni-nke.hu

Bense Marcell vagyok, harmadéves, építőmérnök szakos hallgató. Szabadidőmet szeretem sporttal tölteni, legyen az futás vagy túrázás. A Hallgatói Önkormányzatnak 2021 őszén lettem a tagja, jelenleg a kollégiumi ügyekért felelős alelnöki tisztséget töltöm be. A kollégisták problémáit továbbítom a kollégiumvezetőnek, akivel igyekszünk mindig a lehető legjobb megoldást találni. A Kollégiumi Bizottsággal vállvetve ügyelünk arra, hogy a kollégisták betartsák a házirendet. Fontosnak tartom, hogy a kollégium a hallgatóknak egy kellemes környezet legyen pihenésre, tanulásra és szórakozásra egyaránt.

Nagy Zétény
gazdálkodási és szociális ügyekért felelős alelnök
nagy.zeteny@uni-nke.hu , +36 30 312 53 96

Nagy Zétény vagyok, negyedéves építőmérnök hallgató. A Hallgatói Önkormányzat tagja a tavalyi évtől lettem, illetve a gazdálkodási- és szociális ügyekért felelős alelnöki pozíciót már másodjára nyertem el. Másodévesként jelentkeztem a Zsuffa István Szakkollégiumba, melyben már két éve a pénzügyi vezetői posztot töltöm be. A legfőbb feladatom a kari hallgatói szociális, illetve anyagi ügyekkel kapcsolatos problémák kezelése. Idén szeretném elérni, hogy egy egységes, stabil rendszer kialakuljon, illetve a már elavult megoldásokat megújítani, reformálni.

Szendrei Zoltán
sport és kulturális alelnök
szendrei.zoltan@uni-nke.hu

Szendrei Zoltán vagyok, negyedéves építőmérnök hallgató. Immár harmadik éve, hogy tagja lehetek a Hallgatói Önkormányzat Választmányának, az éven pedig a sport és kulturális ügyekért felelős alelnöki tisztséget töltöm be. Feladatom a Víztudományi Kar hallgatói számára olyan közösségépítő programok szervezése, amelyek színesítik az itt eltöltött tanulói éveiket.

Juhász Dorka
adminisztrációs referens
juhasz.dorka@uni-nke.hu

Juhász Dorka vagyok, másodéves építőmérnök hallgató. Elsősként jelentkeztem Kollégiumi Bizottsági tagnak és most másodévesként a Hallgatói Önkormányzat jegyzője vagyok. Azért jelentkeztem erre a pozícióra, mert szeretném segíteni a Hallgatói Önkormányzat munkáját. Keressetek bizalommal!