NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Tudományos Diákköri Konferencát rendeztek a Víztudományi Karon

 

A hagyományokhoz híven a Víztudományi Kar idén ősszel is megrendezte a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát. A november 29-i eseményen a környezetmérnök alapszakos hallgatók mutatták be kutatási eredményeiket. A rendezvény megnyitóján részt vett Réthy Pál a Bemügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára, valamint Murányiné Krempels Gabriella a Vízgazdálkodási Főosztály vezetője.

Bíró Tibor, a Víztudományi Kar dékánja nyitóbeszédében kihangsúlyozta, hogy a versenyen való részvétel és a benyújtott dolgozatok megvédése nemes küzdelem és önmagában is elismerésre méltó eredmény, a díjjal jutalmazott szereplés pedig dicsőség mind a hallgatóknak, mind az intézménynek.

A konferencián több angol nyelvű előadás is elhangzott a Kar Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében itt tanuló külföldi hallgatók előadásában. Változatos kutatási témák kerültek bemutatásra a kisvíztisztító berendezések mikroszennyező-tartalmától a sötét fermentációs hidrogéntermelésen keresztül az Ős-Maros hordalékkúp területén való speciális talajvíz-szabályozásig. A külföldi hallgatóknak köszönhetően a jelenlévők betekintést kaptak olyan kutatási területeket illetően, mint a globális energiagazdálkodási problémák és a Közel-Kelet megújulóenergia-termelése, az Aral-tavat ért környezeti katasztrófák, valamint a természeti adottságokkal ellentétes vízgazdálkodás súlyos negatív következményeinek kezelési lehetőségei.

A négytagú zsűri döntése alapján a versenyen első helyezést ért el Bárdos Máté Sándor, második helyezett lett Takács Martin, harmadik helyezett pedig Balogh Levente. Különdíjban részesült Buyantogtokh Munkhsukh. A dobogós helyezést szerzett hallgatók dolgozatukkal jogosultságot szereztek a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Szekciójában, illetve a Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre, amelyet 2025 tavaszán rendeznek meg. A díjazottak okleveleiket a Karon egyidőben megrendezett IV. Országos Települési Csapadékvíz-gazdálkodási előadóülés és pódiumbeszélgetés záróeseményeként vehették át Bíró Tibor dékántól.

Szöveg: Szám Dorottya
Fotó: Sztipanov Berta


Címkék: itdk