NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Közös fellépéssel az éghajlatváltozás okozta időjárási szélsőségekkel szemben

Az Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásért című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt második nyári egyetemének ünnepélyes megnyitóját az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségéhez kapcsolódva rendezték meg október 14-én Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán (NKE VTK).

Deli Gergely, az NKE rektora beszédében kifejtette, hogy az éghajlatváltozás hatásai, a népesség dinamikus növekedése, és az ipar egyre fokozódó szükségletei világszerte megnehezítik a tiszta vízhez való hozzáférést. Ezek a tényezők egyértelműen arra figyelmeztetnek, hogy fokozott gondossággal kezeljük ezt az alapvető erőforrást, és olyan projekteket valósítsunk meg, amelyek elősegítik vízkészleteink fenntartható kezelését és védelmét – részletezte a rektor, majd hozzátette – a LIFE LOGOS 4 WATERS program kiváló példa erre. Az egyetem vezetője kiemelte, hogy a Víztudományi Kar számára különösen jelentős, hogy részt vehet ebben a projektben, hiszen az NKE elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett.

Dukai Miklós önkormányzati államtitkár Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterének nevében köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Az államtitkár szintén felhívta a figyelmet az éghajlatváltozás következményeire, példaként említve a szeptemberben bekövetkezett dunai árvizet. Míg hazánk sikeres védekezést folytatott, addig a környező országokban tragikus eseményeket okozott az árvíz – állapította meg Dukai Miklós. Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar EU-elnökség programjában kiemelt szerepet kap a klímavédelem. Az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbá válása sürgető nemzetközi fellépést igényel – jelentette ki az államtitkár.

Bari Bernadett, Baja megyei jogú város polgármestere – csatlakozva az előtte felszólalókhoz – a klímaváltozás és az azzal összefüggő természeti szélsőségek témájának aktualitására hívta fel a figyelmet. A polgármester hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a megszerzett tudás és a tapasztalat átadására a jövő vízügyi szakemberei számára. A bajai árvízi védekezés során megtapasztalt összefogásról is szólt a város vezetője, aki köszönetét fejezte ki a VTK önkénteseinek, továbbá utalt arra, hogy a vízügyi ágazatok és az önkormányzatok együttműködése elengedhetetlen.

Az eseményen Szatzker Petra szakmai vezető bemutatta az Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő gazdálkodásért című LIFE LOGOS 4 WATERS projektet, melynek kiemelt célja a helyi önkormányzatok éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének javítása és az ökoszisztéma-alapú vízgazdálkodási megoldások fokozott alkalmazásának ösztönzése.

A projektben részt vevő Bátya község képviseletében Fekete Csaba polgármester ismertette a Kalocsai-Sárköz vízrendszerén megvalósult és tervezett tájléptékű vízvisszatartó megoldásokat.

Tamás Enikő Anna egyetemi docens, a nyári egyetem vezetője előadásában a 2024-es nemzetközi továbbképzés célját és programját ismertette, valamint röviden bemutatta a terepi mérések helyszíneit.

Lidija Tadić, az Eszéki Egyetem Építő- és Építészmérnöki Karának egyetemi tanára, az intézményük és a VTK, valamint annak jogelődintézménye között fennálló tizenöt éves szakmai kapcsolatot méltatta. A két intézmény közösen 2014 óta szervez nyári egyetemet, melynek számos előnyét emelte ki Lidija Tadić.

 

Szöveg: Bárdos Mónika

Fotók: Szilágyi Dénes