A szerbiai és magyarországi projektpartnerek, illetve a Zsuffa István Szakkollégium hallgatói október 8-án és 9-én szakmai tanulmányúton vettek részt Zomborban és Baján. A program célja a közegészségügyi, vízügyi és környezetvédelmi területekhez kapcsolódó intézmények megismerése, a hamarosan záruló MICROPLASTICS elnevezésű projekt tapasztalatainak átadása, valamint a szakmai tapasztalatcsere elősegítése volt.
A tanulmányút első napján a résztvevők ellátogattak a zombori Közegészségügyi Intézetbe, ahol az intézmény képviselői fogadták a hallgatókat és a projektpartnereket. Ezt követően a Vodokanal közüzemi vállalat telephelyét tekintették meg, ahol betekintést nyerhettek a szervezet tevékenységébe és működésébe. A nagyjából Baja városához hasonló település szennyvíztisztító telepén magyar fejlesztésű mikroműanyag szűrőt telepítettek a projekt során, melyet működés közben tekinthettek meg a résztvevők.
Október 9-én a program Baján, az NKE Víztudományi Karán (VTK) folytatódott, ahol a mikroműanyag-szennyezés vizsgálata, a víztechnológiai képzés és a szennyvíztisztítás került a középpontba. Kiss János, a VTK mérnöke a mikroműanyag-szennyezés vízi környezetben történő meghatározásáról tartott előadást és gyakorlati bemutatót, valamint bemutatta a Víztechnológiai Oktatóbázist.
A szakmai program következő részében Horváth Zoltán, a VTK tanszékvezetője ismertette a MICROPLASTICS projekt keretében megvalósuló kísérleti szűrési megoldásokat, valamint bemutatta a bajai szennyvíztisztító telep működését.
A kétnapos tanulmányút lehetőséget biztosított a résztvevők számára a mikroműanyag-kutatásban részt vevő különböző intézmények tevékenységének megismerésére, a vízminőség-vizsgálathoz és a szennyvízkezeléshez kapcsolódó szakmai ismeretek bővítésére, valamint a projektpartnerek közötti tapasztalatcserére.
A két napos program a HUSRB/23R/12/089 azonosító számú MInimizing CROssborder water contamination of microPLASTICS projekt keretében valósult meg.