NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Jánosi Imre Miklós

Prof. Dr. Jánosi Imre Miklós
1963-2023

Jánosi Imre Miklós 1963-ban született Várpalotán. Egyetemi tanulmányait az ELTE-n folytatta, fizikusként kapott diplomát 1987-ben. 2000-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szakokleveles EU szakértő képzettséget szerzett. 1995-ben szerezte PhD fokozatát, 1997-től habilitált doktor, 2009-től az MTA doktora volt.

Kutató tevékenysége igen széles területre terjedt ki. Foglalkozott a komplex rendszerek kaotikus viselkedésével, a környezeti áramlások fizikájával, a statisztikus fizika elemző módszereinek fejlesztésével. Kutatási területei a többi között felölelték a környezeti paraméterek idősorainak analízisét, ahol nem-lineáris módszereket, illetve újabban mesterséges intelligencia módszereket vezetett be. Gépi tanulási, illetve mesterséges intelligencia eljárásokat igen széles körben alkalmazta, többek között növényfenológiai és időjárási adathalmazokon. Jelentős kutatásokat folytatott nagyszámú infravörös kamera felvétel feldolgozása és kiértékelése terén is, többek között biológiai, környezetoptikai alkalmazásokban.

Több mint két évtizeden keresztül folytatott kísérleti és elméleti vizsgálatokat az ELTE TTK  Kármán Környezeti Áramlások Laboratóriumban. E kutatások fókuszában a nagy skálájú áramlások laboratóriumi modellezése, elméleti leírások tesztelése, validálása állt. Az óceáni örvények kialakulásával kapcsolatos eredményei nemzetközi érdeklődésre is számot tartottak, több minősített publikációja született a témakörben. Számos tudományos elismerésben részesült, ezek sorában kiemelkedik az Amerikai Fizikai Társaság „Outstanding Referee” díja (2008).

Oktatói és kutatói életpályájának jelentős részét az ELTE-n töltötte. 1987-től, 1997-ig az ELTE TTK- dolgozott különböző beosztásokban, 1998-2020 között a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék tanszékvezető professzora volt. 2014-20 között vezette az ELTE Környezettudományi Doktori iskoláját. 2020-21 években vendégprofesszorként tevékenykedett a drezdai Max Planck Intézetben, ahol a komplex rendszerek fizikájával foglalkozott. 2021-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán helyezkedett el. 2021-től 2023 elejéig a Víz- és Környezetpolitikai Tanszék tanszékvezetője volt, azt követően, egyetemi tanárként, a tanszék kutatóprofesszoraként tevékenykedett. A tudományos életben szerzett tapasztalatai jelentősen hozzájárultak a nemzetközi vízdiplomácia és vízpolitika angol nyelvű MA képzés színvonalának emeléséhez. Több tantárgyat nagy hallgatói népszerűség mellett oktatott.

Tanácsai, kedves, mosolygós személyisége mind a hallgatóknak, mind az oktató-kutató kollégáknak hiányozni fog.

Professzor úr, nyugodj békében!

Jánosi Imre professzor urat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem saját halottjának tekinti.