NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Víz és Biztonság Magyarországon

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

 „VÍZ ÉS BIZTONSÁG MAGYARORSZÁGON”

címmel konferenciát szervez

2018. szeptember 27-én.

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Oktatási Központ (1083 Budapest, Üllői út 82.)

 

A víz és a biztonság kapcsolata igen sokrétű. Éppúgy felöleli a vízellátás biztonságát, a vízkészletek fenntartható használatát és védelmét, a vizek kártételei elleni védekezést, mint a biztonság hagyományos katonai, rendvédelmi aspektusait. A vízbiztonság mára a XXI. század meghatározó kihívásává vált világszerte. Ennek tükrében a 2013. évi Budapesti Víz Világtalálkozó zárónyilatkozata is a vízbiztonság kérdését helyezte a vízzel való nemzetközi és nemzeti szintű cselekvés középpontjába.

A „Víz és biztonság Magyarországon” konferencia egy olyan szakmai rendezvénysorozat első eseménye, melynek célja, hogy áttekintést adjon a vízbiztonság legfontosabb hazai kihívásairól. Törekvése, hogy a vízügyi ágazat, az érintett hivatásrendek és a víztudomány meghatározó képviselőinek részvételével mind a döntéshozók, mind a szélesebb szakmai közönség számára is hitelesen foglalja össze a következő évtizedek kritikus vízgazdálkodási feladatait.


A konferencia szekciói:

  • Vízkészletkockázatok
  • Ár- és belvíz biztonság, mint a sok víz kockázatai
  • Vízbiztonság – hivatásrendek
  • Ivóvízbiztonság
  • A vízbiztonság nemzetközi aspektusai

 

A konferenciával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, határidők:
A konferencia hivatalos nyelve magyar, a részvétel ingyenes.
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 15.

Kérjük, hogy részvételi szándékát az on-line regisztrációs felület kitöltésével szíveskedjék jelezni!

A konferenciával kapcsolatos kérdéseiket az alábbi e-mail címre szíveskedjenek küldeni:

vtk.rendezveny@uni-nke.hu

A tervezett szekciókon belül a megvitatásra javasolt kiemelt témák, a konferenciáról további információk, valamint a végleges programfüzet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar weboldalán érhető el.

 A konferencia szervezésben közreműködő szervezetek:

  • Magyar Hidrológiai Társaság
  • Országos Vízügyi Főigazgatóság
  • BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
  • Magyar Tudományos Akadémia, Környezettudományi Elnöki Bizottság, Víz és Környezet Albizottság
  • BM OVF Tudományos Tanácsa

A konferencián való részvétel ingyenes (beleértve a catering szolgáltatást), de regisztrációhoz kötött.
A regisztráció a létszámkorlát elérésekor korábban is lezárható.

 

 MEGHÍVÓ