A technológiai rendszerszemlélet került középpontba – a WorldSkills második versenynapja Sanghajban
Sanghaj, 2026. szeptember 24. – Folytatódott a 48. WorldSkills Competition Water Technology – Vízipari Technológiák versenyszáma. A második versenynap során a délelőtti Pump Station feladatokat követően délután már az EDS Water Management System komplex technológiai rendszerének ismerete, valamint a víz- és szennyvíztechnológiai folyamatok rendszerszintű értelmezése került előtérbe.
A világverseny második napján tovább folytatódott az a magas intenzitású szakmai munka, amelyben a versenyzőknek nem csupán az egyes technológiai berendezések működését kell ismerniük, hanem az összetett vízipari rendszerekben zajló folyamatokat és az egyes rendszerelemek egymásra gyakorolt hatását is érteniük kell. A Water Technology versenyszám sajátossága éppen ebben a komplexitásban rejlik: a gépészeti, villamos, irányítástechnikai, vízminőségi és környezetvédelmi ismeretek egységes alkalmazását követeli meg.
A második versenynap délelőtti szakaszában ismét a Pump Station, vagyis a szivattyúállomáshoz kapcsolódó gyakorlati feladatok kerültek előtérbe. A szivattyú a vízellátási és szennyvízelvezetési rendszerek egyik alapvető gépészeti eleme, így működésének, karbantartásának és üzembiztonságának ismerete meghatározó kompetencia a vízipari szakemberek számára. A WorldSkills Water Technology követelményrendszere a mechanikai ismeretek mellett nagy hangsúlyt helyez a berendezések ellenőrzésére, a hibák felismerésére és elhárítására, a megfelelő üzemi paraméterek beállítására, valamint a preventív karbantartási feladatok szakszerű végrehajtására. Mindezt szigorú munkabiztonsági követelmények mellett, meghatározott időkeretben kell teljesíteni.
A verseny során alkalmazott EDS Water Management Pump Station WorldSkills Edition olyan ipari szemléletű rendszer, amelynek kialakítása lehetővé teszi a szivattyútechnikai, karbantartási, munkabiztonsági és energiahatékonysági feladatok gyakorlását. A rendszer többek között szivattyút, villamos hajtást, víztárolót, csővezetéki rendszert, szerelvényeket, valamint nyomás- és vákuumérzékelőket tartalmaz, így a versenyzőnek egy összetett technológiai rendszer működésében kell gondolkodnia.
A délutáni versenyszakaszban az EDS Water Management System került a szakmai feladatok középpontjába. Ez egy moduláris, gyakorlatorientált víztechnológiai rendszer, amely a valós víz- és szennyvíztechnológiai folyamatok leképezésével teszi lehetővé a teljes vízkörforgás rendszerszintű vizsgálatát. Az EDS Water Management alapkonfigurációja négy meghatározó technológiai területet kapcsol össze: a vízkezelést, a vízellátást, a szennyvíz szállítását és a szennyvíztisztítást. Az egyes állomások önálló technológiai egységként is működtethetők, ugyanakkor összekapcsolásukkal egy komplex vízgazdálkodási folyamat modellezhető. A rendszerben mérés-, vezérlés- és szabályozástechnikai feladatok is megjelennek, ezáltal a versenyzőnek nem kizárólag az egyes berendezéseket, hanem a teljes technológiai folyamatot kell átlátnia. Ennek jelentősége a mai víziközmű-üzemeltetésben egyre nagyobb. A korszerű vízipari szakembernek értenie kell, hogy egy technológiai paraméter megváltozása milyen hatással lehet a rendszer további elemeire, hogyan befolyásolja a vízminőséget, az energiafelhasználást, az üzembiztonságot vagy éppen a tisztítási folyamat eredményességét. Ez a rendszerszemlélet a WorldSkills Water Technology szakmai filozófiájának is meghatározó eleme.
A délutáni feladatok másik fontos részét a mágneskártyák – magnetic cards – alkalmazása jelentette. Ezek a didaktikai eszközök a víz- és szennyvíztechnológiai rendszerek egyes elemeit, műtárgyait és folyamatait jelenítik meg, és lehetővé teszik a technológiai folyamatok logikai sorrendjének felépítését, illetve az egyes rendszerelemek közötti kapcsolatok meghatározását. A feladat látszólag egyszerűbb egy berendezés fizikai szerelésénél, szakmailag azonban komoly technológiai ismeretet igényel. A versenyzőnek fel kell ismernie az egyes technológiai elemek funkcióját, megfelelő sorrendbe kell rendeznie azokat, és értenie kell a teljes vízellátási vagy szennyvíztisztítási folyamat működési logikáját. Ez már nem pusztán szerelési készséget, hanem folyamattechnológiai gondolkodást és komplex rendszerszemléletet követel. A WorldSkills Water Technology versenyszáma éppen ezzel mutat túl a hagyományos szakmai feladatokon. A versenyzőnek egyik pillanatban egy gépészeti rendszer szerelésével vagy karbantartásával kell foglalkoznia, a következő feladatban pedig már egy teljes víztechnológiai folyamat működését kell értelmeznie. Ehhez mechanikai, elektrotechnikai, automatizálási és víztechnológiai tudás egyaránt szükséges.
A második versenynap feladatai így jól példázzák azt a szakmai filozófiát, amelyre Kurdi Kristóf felkészítését is építettük: nem elegendő egy-egy berendezés működésének ismerete, a teljes technológiai rendszer összefüggéseit kell látni és érteni. Ez a tudás a korszerű víziközművek üzemeltetésében éppúgy nélkülözhetetlen, mint a WorldSkills versenykörnyezetében. A második versenynappal a sanghaji megmérettetés elérte félidejét. Kurdi Kristóf számára a következő napok újabb, eltérő szakmai kompetenciákat igénylő feladatokat tartogatnak. A teljesítmények részletes értékelése továbbra is a nemzetközi szakértői zsűri feladata, amely az egyes versenyfeladatok lezárását követően, a WorldSkills egységes szakmai követelmény- és értékelési rendszere alapján végzi a pontozást.
A magyar részvétel ugyanakkor minden egyes versenynappal új szakmai tapasztalatot is jelent. Az itt megszerzett tudás és a nemzetközi gyakorlatok közvetlen megismerése később a hazai Water Technology-versenyzők felkészítésében, valamint a vízügyi szakemberképzés további fejlesztésében is hasznosítható.
Sanghaj, 2026. szeptember 24.
Szöveg és fotó: Mrekva László