NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Kis kapacitású szennyvíztisztító létesítmények

A csatornahálózattal nem rendelkező településeken, agglomerációkban keletkező szennyvizet a befogadó környezeti elem tehermentesítése és a közegészségügyi kockázatok elkerülése érdekében kezelni szükséges. Mivel ezekben a régiókban a folyékony hulladékok szállítása meglehetősen költséges, a helyi megoldások kerülnek előtérbe. Régóta ismert az egyedi szennyvíztisztítás tervezési módszertana és az üzemeltetéssel kapcsolatos összefüggések, azonban széles körű alkalmazásuk mégsem terjedt el ott, ahol nem megoldott a központosított szennyvízkezelés.

A tankönyv célja, hogy az olvasót megismertesse az egyedi szennyvíztisztítás kérdéskörével, annak specialitásaival. Általános szennyvíztisztítási fogalmak és műveletek után a decentralizált szennyvíztisztítási koncepciót és jogi hátterét mutatja be, majd ezt követően az egyedi szennyvízkezelők széles és színes palettájáról számos technológiával ismerkedhet meg az olvasó.

A Víztudományi Kar gondozásában megjelent könyv, nem csak a témával most ismerkedő olvasónak nyújt segítséget, de a szakemberek számára is hasznos összefoglaló mű. A könyv digitális formában, angol és magyar nyelven ingyenesen elérhető az NKE Közszolgálati Tudásportálon, valamint a Víztudományi Kar weboldalán.

A tankönyv az EFOP-3.6.1-16-2016-00025 projekt (A vízgazdálkodási felsőoktatás erősítése az intelligens szakosodás) támogatásával készült.


Címkék: tankönyv