NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Nagy érdeklődés övezte a Kar egykori hallgatóit bemutató online rendezvényt

 

 

A Zsuffa István Szakkollégium és a Víztudományi Kar Alumni Tagozata volt hallgatóit bemutató rendezvénysorozatot indított. Közös szervezésű programjuk március 30-án vette kezdetét, online formában. A program célja, hogy a jelenlegi hallgatók megismerhessék a friss diplomások és a korábban végzettek munkahelyi tapasztalatait - részletezte Cimer Zsolt oktatási dékánhelyettes. Az esemény további részében Urr Máté, egykori építőmérnök alapszakos hallgató került középpontba, aki 2019-ben végzett területi vízgazdálkodás specializáción, duális képzésen.

Máté örömmel fogadta, hogy sok érdeklődő csatlakozott az eseményhez. Bevezetőjében elmondta, hogy az egyetemi éveknek nem kell a reggeltől estig tartó tanulásról szólniuk, mindenkinek szüksége van valamilyen hobbira. Hozzátette, hogy fontos a mértékletesség, az elsődleges cél a tudás gyarapítása. Máté ismertette a duális képzéssel kapcsolatos tapasztalatait. Elmondta, jelenleg építésvezetőként dolgozik, a magasépítészetben helyezkedett el egy fővárosi építőipari cégnél. Beavatta a hallgatóságot az álláskeresés folyamatába, valamint beszámolójában kitért az állásinterjún elhangzott kérdésekre is. Kiemelte: fontos szempontként tekintettek a kiválasztás során arra, hogy hajlandó-e még tanulni, tovább képezni magát. A bérezési igény kapcsán praktikus tanáccsal szolgált a fiataloknak: nem szabad túl alacsony összeget megjelölni, hiszen ezáltal azt sugalljuk, hogy nem értékeljük eléggé a megpályázott állást, ill. saját magunkat. Máté azt is elárulta, hogy a munka mellett levelező képzésben tanul, a Pécsi Tudományegyetem szerkezet-építőmérnöki mesterszakán. Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta, hogyan tud helytállni a magasépítészetben építőmérnöki végzettséggel. Úgy fogalmazott: bármit is tanuljon az ember, az igazi tudást a munkahelyen szerzi meg. Ezt követően ismertette, hogy a Víztudományi Karon hallgatott tárgyak közül melyek azok, amelyeket leginkább hasznosítani tud a munkája során. További kérdésre elmondta, hogy már az első munkahetén olyan komoly feladatokat kapott, amelyektől „mélyvízben” érezte magát. Mivel megállta a helyét az adott szituációkban, egyre jelentősebb feladatokat bíztak rá. Végül azt is elárulta, hogy az építőmérnöki munkában a változatosságot szereti leginkább. Hangsúlyozta, hogy minden építkezés más, új munkatársak, új feladatok várják minden projektben.

Cimer Zsolt zárásként megköszönte a részvételt, valamint gratulált Máténak az elért sikerekhez. A rendezvénysorozat következő programja  áprilisban kerül megrendezésre.


Címkék: Hallgatóknak