Kiváló eredményeket értek el a Víztudományi Kar hallgatói a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában. A záróünnepséget az online térben rendezték meg, április 24-én. A konferencián 56 különböző csoportban mutatták be eredményeiket a hallgatók. Zsóri Andrea II. helyezést ért el „A Tisza esetleges csongrádi duzzasztásának hatása a talajvízviszonyokra” című pályamunkájával a Vízmérnöki Tudományok Tagozatban, ugyanebben a szekcióban különdíjat kapott Bába Barnabás a „Szennyvíztisztító kisberendezések tervezése anyagforgalmi modellek segítségével” című dolgozatával.
Gratulálunk a díjazottaknak az elért eredményekhez!
A zárórendezvényen sor került az ünnepélyes staféta átadásra is. Mint arról már korábban beszámoltunk, a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Szekciójának megrendezési jogát a Víztudományi Kar nyerte el. Dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztési rektorhelyettese jelképesen átvette a stafétát, illetve gratulált az idei sikeres szervezéshez, a hallgatóknak a szép eredményekhez, valamint reményét fejezte ki, hogy 2023-ban személyesen találkozhatnak az OTDK Műszaki Szekciójának résztvevőivel a bajai campuson.
Az OTDK Műszaki Tudományi Szekció - Plenáris Záró ünnepség elérhető ITT
Fotó: otdk.hu