NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

A munka világáról beszélt a VTK volt hallgatója

„Merjetek önállóak lenni!” - erre biztatott előadásban Zagyva Dániel, az NKE Víztudományi Kar (VTK) egykori hallgatója, aki a Zsuffa István Szakkollégium és a VTK Alumni Tagozata közös online eseményén a munka világába kalauzolta el az érdeklődőket.

Az egykori építőmérnök szakos hallgató jelenleg a Felső – Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Nyíri Szakaszmérnökség árvízvédelmi referense, valamint a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum szakmai oktatója. A szakember az eseményen elmondta, hogy középiskolás kora óta foglalkoztatja a vízügy kérdése és a Víztudományi Karon szerzett szakmai tudás, valamint kommunikációs tapasztalat komoly segítséget jelent munkája során. A volt hallgató az elhelyezkedési lehetőségekről is beszélt, és hasznos tanácsokat is adott ezzel kapcsolatban. Szerinte érdemes előzetesen tájékozódni az érintett foglalkoztató által nyújtott bérezési lehetőségekről, valamint a pályázónak fontos kiemelnie az állásinterjú során, hogy mivel tudja segíteni az adott céget. Zagyva Dánielnek árvízvédelmi referensként szerteágazó feladatkörben kell helyt állnia: felelős többek között az építkezések felügyeletéért, az anyaggazdálkodásért, valamint a szakmai kapcsolattartásért is. Beszámolójából kiderült, hogy a munkába állástól számítva nagyjából fél év telt el, mire önállóan elvállalt nagyobb feladatokat. Zagyva Dániel arra biztatta a jelenlegi hallgatókat, hogy merjenek önállóak lenni és higgyenek abban, hogy képesek jelentősebb munkák elvégzésre is.

Az eseményen az is kiderült, hogy a VTK egykori hallgatója két éve tanít szakmai tárgyakat egy technikumban. Úgy tapasztalja, hogy az „okostelefonok korában” nehéz fenntartani a diákok figyelmét és sikerként tekint arra, hogy egyre többen tanulnak tovább, akár a bajai vízügyi képzéseken is. Árvízvédelmi referensként jó érzés számára, hogy az idősebb kollégák is befogadták és elismerik szakmai tudását. Elhangzott, hogy folyamatosan szeretné fejleszteni szakmai tudását és tervezi a továbbtanulását is.


Címkék: Hallgatóknak