NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Tanulmányút a Tisza-völgyben

A Víztudományi Kar árvíz- és belvízvédelmi szakmérnök hallgatói június végén egy 4 napos tanulmányúton vettek részt, melynek során a Tisza- és Körös-menti vízkárelhárítási feladatok kulcsműtárgyait ismerhették meg.

A szakmérnöki képzés egyik fontos célja, hogy a leendő szakmérnökök jobban megismerjék hazánk ár- és belvízvédelmi rendszerét, a helyi szakemberek bevonásával első kézből tájékozódjanak az üzemeltetés és védekezés kihívásairól, valamint hatékony eszközeiről. A két részes terepi bejárás első felében tiszántúli területekre látogattak el, ahol a helyi vízügyi kollégák segítségével a belterületi árvízvédelmi partfaltól a vízlépcsőkön keresztül az árvízi szükségtározókig, mintegy 18 létesítményt ismerhettek meg a kollégák. A tanulmányút második felében, az üzemelő és a műemléki műtárgyak mellett, a csoport természetesen ellátogatott a Tisza-szabályozás nagyjainak emlékére állított emlékművekhez is.

A tanulmányútnak különleges jelentőséget adott az is, hogy a szeptemberben ezen képzést kezdő hallgatóink a pandémia miatt jóformán csak most tudtak személyesen is megismerkedni egymással. Így a széles szakmai programok mellett csapatszellem is erősödött, erősítve ezzel hallgatói közösségüket.

A program az EFOP-3.4.3.-16-2016-00003 „Stratégiai oktatási kompetenciák minőségének fejlesztése a felsőoktatásban, a megváltozott gazdasági és környezeti feltételekhez történő adaptációhoz és a képzési elemek hozzáférhetőségének javításáért” projekt keretében valósult meg.  

Szöveg és fotók: Ficsor Johanna