NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

A víz szerepe a globális Fenntartható Fejlesztési Célrendszerben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzési szak felelőse, az International Water Resources Association https://www.iwra.org/master-classes/ (IWRA) több rangos tagjával áll kapcsolatban, a tanszéken oktató vendégprofesszoroknak köszönhetően. Dr. Szöllősi-Nagy András tanszékvezető, professzor is gyakori meghívottja az IWRA rendezvényeknek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fontos szerepet kapott az IWRA mesterkurzus sorozatában.

 Dr. Zlinszky János, a Víz- és Környezetpolitikai Tanszék docense is meghívás kapott a kurzusra, mint előadó. Docens úr július 15-i online előadásában rávilágított arra, hogy hol a helye a víznek a globális Fenntartható Fejlesztési Célrendszerben, valamint ismertette, hogy hogyan lehet hatékonyan, rendszerszemléletben megközelíteni egy nagy és összetett program megvalósítását.

A kurzus a COVID-időszakban próbál a szükségből erényt kovácsolni, amikor elektronikusan jelenik meg. Dr. Zlinszky János előadását 89 országból 283 résztvevő hallgatta. A mesterkurzus többi előadása is hasonlóan népszerűnek bizonyult – tudatta docens úr.