A Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium diákjai, valamint két pedagógusa látogatott el a Víztudományi Karra, október elsején. A látogatók partneriskolai együttműködés keretében érkeztek a campusra. A Nagyelőadóban Cimer Zsolt, oktatási dékánhelyettes tartott előadást arról, hogy miért érdemes a Víztudományi Karra jelentkezni, majd Huncsik Dániel, a Hallgatói Önkormányzat elnöke tartott rövid ismertetőt a HÖK munkájáról. Ezt követően a vendégek az Aulában felállított standokon megismerkedhettek a drónszimulátorral, a digitálishomokozóval és a „Mini” mobil hidraulikai csatornával. A diákok néhány fős csoportokban, egy-egy hallgató kíséretében juthattak el a program további helyszíneire. A Víztechnológiai Oktatóbázison Goda Zoltán, tudományos segédmunkatárs nyújtott számukra betekintést a szervezeti egységen belül folyó munkába. A Sugovicára is ellátogattak a diákok, akik Krikovszky Sándor mérnök közreműködésével megtekinthették, hogy hogyan történik a mintavétel a meder aljáról. A program során Karunk kollégiumát is megismerhették látogatóink. Bízunk benne, hogy a tartalmas program és a campuson tett látogatás valamennyiük számára emlékezetes marad.