NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Rendhagyó oklevélátadó ünnepség a Víztudományi Karon

 

Oklevélátadó ünnepséget tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának (VTK) bajai campusán július 9-én.

Az eseményen 44 végzős hallgató vette át oklevelét. Az idei oklevélátadó különleges volt, ugyanis első alkalommal kaptak oklevelet a Nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzésen végzett hallgatók, amely 2020 őszén indult a karon.

Az elnökségben helyet foglalt Deli Gergely rektor, Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Bíró Tibor, a VTK dékánja, Csikány Tamás dandártábornok, tudományos rektorhelyettes, Pohl Árpád dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Korim-Éberfi Balázs, az egyetem főtitkára és Dibusz Bendegúz, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Deli Gergely rektor ünnepi köszönöntőjében a kar méltatásával kezdte gondolatait. Emlékeztetett a bajai vízügyi felsőoktatás több évtizedes múltjára, valamint szólt azokról a legfontosabb fejlesztésekről, amelyek az elmúlt öt évben valósultak meg a bajai campuson. Deli Gergely úgy fogalmazott: „A karon diplomát szerző hallgatók az egyik legnagyobb kihívásokkal szegélyezett hivatást választották, de azok, akik jobbá teszik a jövő vízgazdálkodását, a társadalom legnagyobb megbecsülésére számíthatnak.”

Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, a most végzett hallgatók olyan időszakban fejezik be tanulmányaikat, amikor a korábbiakhoz képest még inkább kulcsfontosságú kérdéssé válik vizeink jövője.

Az ünnepség keretében a VTK Kari Tanácsa posztumusz Zsuffa István Emlékérmet adományozott Hoffmann Imre tű. altábornagy, a Belügyminisztérium volt közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára részére, amelyet a díjazott családja vehetett át, valamint Dicséretben részesítette Horváth Csongor építőmérnöki és Nagy Gyöngyi árvíz-és belvízvédelmi szakirányú továbbképzési szakon végzett hallgatókat. Dékáni Dicsérő Oklevelet vehetett át Lénárt György adjunktus, Hetesi Zsolt egyetemi docens és Koch Ildikó titkársági szakfőreferens. A Víztudományi Kar dékánja egyetemi érmet adományozott Beke Zsolt, a Közép- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Szekszárdi Szakaszmérnökség vezetője és Somogyi Péter, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi-és Adattári Osztály nyugalmazott osztályvezetője részére. Az egyetem Hallgatói Önkormányzatának döntése alapján sportösztöndíjban részesült Bense Marcell építőmérnök szakos hallgató, amelyet Dibusz Bendegúz EHÖK elnök adott át. Pro Juventute Díjat vehetett át Horváth Csongor, aki a hallgatók nevében búcsúzott el a kartól köszönetét kifejezve a kar vezetésének, oktatóinak és hallgatótársainak.

Bíró Tibor dékán útravalóul minden szak hallgatójához intézett néhány gondolatot, melyben kiemelte a vízügyi ágazat azon kihívásait, amelyekkel egyre gyakrabban kell szembenézni, és amelyek megoldásában fontos szerepe lesz a karon végzett szakembereknek.

Szöveg: Bárdos Mónika

Fotók: Szilágyi Dénes

 


Címkék: oklevélátadó