Jubileumi díszoklevélátadó a VTK-n
Közel 40 fő vehette át szeptember 1-én Jubileumi aranyoklevelét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának (VTK) jogelőd intézményében 1973-ban végzett üzemmérnökök közül .
Köszöntőjében Bíró Tibor, a Víztudományi Kar dékánja kiemelte az egykori oktatók és hallgatók mai Víztudományi Kar alapjait adó felsőfokú képzésben betöltött szerepét. „Az idén 60 éves vízügyi képzéshez Önök is hozzájárultak. Ma azokra a biztos alapokra építkezünk, amelyet a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején letettek”. A Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikumban kezdett, és a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Karán oklevelet szerzett üzemmérnökök Bíró Tibor dékántól és Cimer Zsolt oktatási dékánhelyettestől, a VTK Alumni Bizottság elnökétől vehették át díszoklevelüket.
Az aranydiplomások nevében Urbán József mondott ünnepi beszédet, aki visszaemlékezett a főiskolai évekre, a diplomaszerzés sajátságos mérföldköveire. 1973-ban a vízellátási és csatornázási, valamint általános mezőgazdasági és vízgazdálkodási üzemmérnöki szakon 213 fő végzett. A szakmai összetartozás a kapcsolattartás hű bizonyítéka, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy még az USA-ban és Németországban élő jubilánsok is visszatértek az Alma Mater egykori falai közé.
Fotó: Sztipanov Berta
Szöveg: VTK