Logo
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Európai Mikrobiológiai Konferencia – FEMS2023

A FEMS2023 Hamburgban megrendezett konferenciája az év legnagyobb eseménye volt Európában a mikrobiológia témakörében. A Víztudományi Kart Györki Gábor, a Vízellátási és Csatornázási Tanszék mérnöke képviselte az egyedi szennyvíztisztító kisberendezésekben előforduló antibiotikum rezisztencia gének kimutatásával kapcsolatos kutatási eredmények bemutatásával. [link_abstrakt] Az 5 napos rendezvényen a világ minden tájáról (ideértve Amerikát és Ázsiát is) több mint kétezer szakember, oktató és hallgató vett részt. Az előadások 10 témakörben kerültek megrendezésre különböző formákban, így voltak minden résztvevőt érintő, általános témájú plenáris előadások, valamint fiatal, feltörekvő kutatók és hallgatók által előadott 3-5 perces rövid prezentációk. A három nap alatt több mint ezer posztert mutattak be a résztvevők.

Az előadásokon kívül csapatépítő workshopok, valamint szakmai beszélgetések is zajlottak, ahol a FEMS tudományos folyóiratainak szerkesztői is részt vettek. A konferencia kiállításán szakmai cégek és intézmények népszerűsítették szolgáltatásaikat, képzéseiket. Az eseményen elhangzott előadások jelentős része az antibiotikum rezisztenciára és a bakteriofágokra fókuszált, ugyanakkor a szennyvizet érintő témával kapcsolatban kifejezetten kevés résztvevő érkezett, így a VTK-s eredmények számos kutató érdeklődését felkeltették.

Bemutatott poszter

 


Címkék: vtk vcst