Cimer Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának (VTK) oktatási dékánhelyettese belügyminisztériumi kitüntetésben részesült a víz világnapja alkalmából, március 21-én. A kitüntetett Rétvári Bence miniszterhelyettestől vehette át az elismerő oklevelet.
A Miniszteri Elismerő Oklevélre történt felterjesztéssel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara Cimer Zsolt, a vízügyi oktatás terén kifejtett lelkiismeretes, példaértékű munkája iránti elismerését fejezi ki.
Cimer Zsolt 2017 augusztusától tölti be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar oktatási dékánhelyettesi tisztségét. 2023. év elejéig egyedüli dékánhelyettesként segítette a dékán vezetői tevékenységét, amely során elévülhetetlen érdemeket szerzett a VTK sikereiben. Részt vett a kar infrastruktúra- és minőségfejlesztésében, országos jelentőségű rendezvények szervezésében, az alumni rendszer működtetésében, a hallgatói tehetséggondozásban. Kezdetektől fogva irányítja a vízügyi szolgálat központi továbbképzési rendszerét, kiváltva ezzel az ágazat elismerését. Cimer Zsolt közreműködött a mérnöki életpályamodell egyik mérföldkövének tekinthető vízügyi ösztöndíj pályázati rendszer kidolgozásában.
A kitüntetett nevéhez fűződik az Országos Tudományos Diákköri Tanács által az utóbbi évek legsikeresebb rendezvényei között számon tartott Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójának 2023-as megszervezése és lebonyolítása. Cimer Zsolt 2024-ben második alkalommal koordinálja a karon megrendezendő Vízügyi szakmacsoport Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjét, tovább erősítve az intézmény mérnökutánpótlási szerepét.
Gratulálunk a kitüntetéshez és további sok szakmai sikert kívánunk!
Szöveg: VTK
Fotók: Belügyminisztérium, Fülöp Máté fotóriporter