A Víztudományi Kar jogelőd intézményében, az Eötvös József Főiskolán 2009-ben végzettek Alumni találkozóját tartották július 20-án, a bajai campuson.
Mintegy tizenöt korábbi hallgató vett részt a programon, amelyre egykori tanáraik közül is ellátogattak néhányan. A találkozó résztvevőit Cimer Zsolt dékán fogadta, aki rövid ismertetőt tartott arról, hogy a Víztudomány Kar megalakulásával milyen változások történtek a bajai felsőfokú vízügyi képzésben. A dékán beszélt arról, hogy számos fejlesztés valósult meg az elmúlt néhány évben, melyek a tervek szerint folytatódnak, illetve kiemelte, hogy jelenleg milyen kedvező lehetőségeket kínál a kar az ide jelentkező diákoknak.
Ezt követően az öregdiákok emléklapot vehettek át a dékántól, majd campus túrára indultak a találkozó résztvevői.