NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
VÍZTUDOMÁNYI KAR

Védekezünk az árvízzel szemben

Az elmúlt hetekben jelentős csapadékmennyiség hullott a folyóink vízgyűjtő területeire. Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban a folyók vízszintemelkedése kritikus szintet érhet el, ezért szükség lesz a település minden lakójának összefogására. Az árvízvédelmi munkálatokban különösen fontos az önkéntesek jelenléte, hogy segítsenek a homokzsákok pakolásában, a veszélyeztetett családok és idősek evakuálásában és támogatásában.

Az árvízveszélyre tekintettel Baja megyei jogú város polgármestere közvetlen megkereséssel fordult szeptember 16-án a lakosság felé, különösen a fiatalok és egyetemi hallgatók irányába, akik erejükkel és lelkesedésükkel hozzájárulhatnak a védekezéshez és a rászorulók megsegítéséhez.

Ennek érdekében a Víztudományi Kar dékánja a hallgatók tájékoztatását követően 2024. szeptember 17-én 12:00 órától 2024. szeptember 20. napjáig oktatásmentes napokat rendelt el a nappali munkarendű alapszakos hallgatók részére.

A Víztudományi Kar hallgatói, oktatói és munkatársai mintegy 60-70 fővel vesznek részt az országot – egyben Baja városát – érintő árvíz elleni védekezésben.

 

Szöveg: VTK

Fotó: baon.hu


Címkék: vtk árvízvédelem