A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett Szakma Sztár Fesztivál az elmúlt évek során egy kiemelkedő jelentőségű, nagyszabású rendezvénnyé vált, amelynek elsődleges célja a szakmunkás képzés fontosságának hangsúlyozása és a szakmunkás pálya népszerűsítése a fiatalok körében. A budapesti Hungexpo területén megrendezett fesztivál évről évre több ezer látogatót – diákokat, pedagógusokat, szülőket és szakmai érdeklődőket – vonzott, akiket kiterjedt kiállítótér, valamint látványos és gyakorlati bemutatók fogadtak.
Április 28-án és 29-én, a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon több mint 50 szakmában közel kétszáz diák mérte össze tudását. A programok fókuszában ezúttal is az interaktivitás, valamint a testközelből átélhető szakmai élmények álltak. Az esemény mottója is ezt tükrözte: „Tanulj szakmát és legyél Te a szakmád sztárja!” A rendezvény keretében interaktív szakmabemutatók, szakmai versenyek, valamint a WorldSkills Hungary szervezésében lebonyolított nemzeti válogatók zajlottak, amelyek során eldőlt, kik képviselhetik Magyarországot a következő nemzetközi versenyeken.
Az idei évben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara is képviseltette magát a rendezvényen, a Festo Kft.-vel közös standon. A Kar „A víz jövője a Te kezedben van!” mottóval kívánta felhívni a figyelmet a vízügyi szakterületek növekvő jelentőségére. A Víztudományi Kar az elmúlt években végrehajtott oktatási infrastruktúra-fejlesztései révén a gyakorlatorientált képzési rendszerek erősítésére, valamint a hallgatók transzverzális készségeinek fejlesztésére törekedett.
Ezek a fejlesztések kettős célt szolgálnak: egyrészt hozzájárulnak a minőségi, gyakorlatközpontú mérnökképzéshez, másrészt stratégiai alapot teremtenek a WorldSkills versenysorozat jövőbeli szerepvállalásához. A WorldSkills programban való részvétel kulcsfontosságú lehet a mérnöki szakember-utánpótlás biztosítása szempontjából. A versenysorozat az utóbbi időszakban egy új szakterülettel, a Water Technology (vízügyi technológiák) szakmával bővült, amely szervesen illeszkedik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának képzési portfóliójához.