A Víztudományi Kar udvarán nem mindennapi hidrometriai mérést volt alkalmunk elvégezni.
A Víztudományi Kar néhány lelkes, vállalkozó szellemű hallgatója Tamás Enikő Anna tanárnő vezetésével január 8-án a délutáni órákban hómérési gyakorlatot végzett a Campus udvarán ún. mérleges hómérővel. Mintaterületnek a sportpályát választottuk, hiszen itt a felület egyenletes, a hóréteg pedig érintetlen volt, és a mérést növényzet sem zavarta.
A napokban lehullott hómennyiség lehetőséget teremtett a hómérésre, mely a hidrometria speciális feladata, de hallgatóink túlnyomó többsége a hómérést csak tankönyvekből ismeri. A hómérést mérleges hómérővel végeztük – az eszköz szinte muzeális, 1965-ben gyártották a Szovjetunióban, és a jogelőd intézményektől örököltük. Most alkalmunk nyílt hosszú évek után végre levenni a polcról, és a gyakorlatban használni. A mérleges hómérő a hó vastagságának meghatározásán túl alkalmas a hó-víz egyenérték egyszerű tömegmérésen alapuló közvetlen mérésére, ez alapján pontosan meg tudjuk mondani, hogy a lehullott hó hány mm folyékony halmazállapotú csapadéknak (esőnek) felel meg, tehát mekkora vízmennyiséget tartalmaz. A módszer az egyik legpontosabb eljárást jelenti ebben a tekintetben. A távérzékelés korában is van létjogosultsága a földi, kézi hómérésnek, hiszen a távérzékelt adatok hiteles kalibrációjához mindenképpen szükségesek a közvetlen mintavételen alapuló mérések. Hidrológiai szempontból az így szerzett adatok nélkülözhetetlen információkat szolgáltathatnak pl. a mezőgazdaság számára, illetve dombvidéki, hegyvidéki vízgyűjtőkön a hóban tárolt vízmennyiség meghatározásához, így az olvadáskor várható esetleges árvízveszély előrejelzésében is szerepet játszanak.
A mérés eredményei szerint a lehullott hó vastagsága a VTK sportpályáján 10 és 12 cm között volt, víztartalma átlagosan 15,7 mm-nek adódott. Ez azt jelenti, hogy a sportpálya fölmért 1066,5 m2-es területére lehullott hó összesen 16,7 m3 vizet tartalmaz. Mivel a napokban még további szilárd halmazállapotú csapadékra van kilátás, érdemes lesz a mérést néhány nap múlva megismételni.
Szöveg: Dr. Tamás Enikő Anna
Fotók: Felső Bálint Barnabás, Nagy-Toma Flóra, Logó Beáta Lívia és Dr. Tamás Enikő Anna